Szabadidősport

I. Fouetté Kupa Komáromban

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Komáromban április elején a Fouetté Kupát, melyen több mint kétszáz tornász vett részt. A megmérettetésre Budapestről és vonzáskörzetéből, Komlóról és Szombathelyről is érkeztek csapatok a városi sportcsarnokba. (2018. 04.10)

Tovább

Gerecse 50 - 2018

1982 óta minden év áprilisának 3. szombatján kirándulók ezrei lepik el a Gerecse hegységet, hogy végig gyalogolják a Gerecse 50, 30, 20 és 10 teljesítménytúra valamelyikét. A 2018-as időpont ettől azért tér el egy kicsit, mivel idén az ünnepek miatt április 3. szombatja munkanap lesz. Vannak, akik kihívásként fogják fel a rendezvényt, vannak, akik egy jó túrára vágynak, és vannak, akik csak szeretik a természetjárás üdítő mozgásformáját. Egy azonban bizonyosra vehető, hogy aki részt vesz, biztosan jól fogja magát érezni. (2016.04.02)

Tovább

Gerecse Tavaszi Terepfutás 2018.

Március 31-én már harmadik alkalommal rendezi meg a Tatai Tömegsport és Honvéd Sportegyesület Atlétika és Triatlon Szakosztálya a Gerecse Tavaszi Terepfutást amely Bajról, a helyi általános iskolától indul. (2018.03.19)

Tovább

Érdemes időben nevezni a Gerecse 50-re

2018-ban április 28-án rendezik hazánk legnépszerűbb teljesítménytúráját, a 37. Gerecse 50-et. A távok nem változtak, ami azt jelenti, hogy a klasszikus 50-es mellett 30, 20 és 10 km-es szakaszok közül lehet választani. (2017.12.20)

Tovább

Elpártolt a horgászszerencse

Bár igen népes, 57 fős mezőny gyűlt össze a Környei Horgász Egyesület által a Nemzetiségi és Sörfesztivál részeként meghirdetett versenyre a tóparton, a rendelkezésükre álló idő alatt csupán tizenhárom nevező mellől nem pártolt el a horgászszerencse, a többieknek ezúttal egyetlen hal sem akadt a horgukra, vagy a mennyiséget érdemtelennek tartották a mérlegelésre. (2017.07.11)

Tovább

Sportnap Tardoson

Május 19-én játékos sportnapot rendez Tardoson, a Malom-völgyebn az idősebb generáció számára az "Életet az éveknek" Örszágos Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Szervezete. (2017.05.06)

Tovább

Szépkorúak Sportfesztiválja

A Magyar Szabadidősport Szövetség idén is megrendezi a Szépkorúak Sportfesztiválját Szépkorban is aktívan! - Mozgás-és életmód Napot. Az esemény 2017. június 7-én 10:00 órai kezdettel CEGLÉDEN kerül megrendezésre. (2017.04.27)

Tovább

V. Országfutás Dorogon

Esős időben rendezték meg az V. Országfutást Dorogon, amivel csatlakoztak Vadász Vince kezdeményezéséhez. Az ő ötlete volt, hogy ezen a napon gyűjtsünk össze közösen annyi kilométert, amennyi Magyarország országhatára (2215,3 km). (2017.03.22)

Tovább

Környei jégkarnevál - negyedszer

Tökéletes, több mint 17 centi vastagságú jég, az Idősek Klubja munkatársainak köszönhetően forró italok, no meg Gubicza István összeállításában korcsolyás, ötletes feladatok vártak mindenkit a környei tavon, a negyedik Jégkarneválon. A program alapjait 2010. február 6-án tették le a községben, s olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy 2011-ben jött az újrázás. Az időjárás még 2012-ben is kegyes volt, és majdnem nyolcszázan érkeztek a tóra, a következő esztendőkben viszont nem hízott kellő vastagságúra a jég, így öt év kihagyás után érkezett el a folytatás 2017. január 7-én. (2017.01.10)

Tovább

A jégen tartózkodás szabályai

Az elmúlt napok időjárása következtében a tatai Öreg-tavon és a Cseke-tavon is vékony jégréteg alakult ki, azonban ez a jégréteg még nem megfelelő a jégen tartózkodásra! A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. A legutóbbi jégvastagság mérés alapján az Öreg-tavon a jégréteg vastagsága 6,5 cm, így az még túl vékony a biztonságos jégen tartózkodáshoz. (2017.01.08)

Tovább

Szilveszteri futás Tatán

Tatán a XXXVI. Szilveszteri Futást  Tata Város Önkormányzata, a TAC atlétikai szakosztálya, a TAC szabadidősport szakosztálya és a Fiatal Utazók Klubja közösen rendezte. Kilenc fő választotta el a rekordtól a tatai futást, hiszen 457-en indultak a tavalyi 466-al szemben, de ez is csodálatos! Számosan futottak jelmezben a hideg, de kellemes napsütésben és senkinek nem okozott gondot a 7 km teljesítése. Az Ökoturisztikai Központ (Kajakház) kulturált rajt-cél volt mindenki számára. (2017.01.04)

Tovább

XXXVI. Szilveszteri Futás - Tata

Tata Város Önkormányzata, a Fiatal Utazók Klubja és a Komárom-Esztergom megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) Természetbarát Szövetsége az év utolsó napján is várja a futás szerelmeseit, hogy együtt - igazi évzáróként - körülfussák még egyszer a tatai Öreg-tavat. Érdemes jelmezbe is beöltözni! BUÉK - Fussunk együtt! (2016.12.16.)

Tovább

« 1/12. oldal »

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió