Kerékpár

Hanna piros bringát nyert

A Partner Mérnök Iroda által felajánlott gyönyörű piros kerékpárt Vörös Hanna, a baji Szent István-iskola harmadik osztályos diákja nyerte. Nagyon boldog az apró lány, ahogy mondta: majd belenő a nagy bringába. (2013.02.24.)

Tovább

Épülhet a kerékpárút

Az Által-ér völgyi kerékpárút kivitelezői szerződését sajtótájékoztató keretében írja alá Michl József polgármester az  FTK-Vértes-út-Geotech konzorcium képviselőivel. (2013.02.15.)

Tovább

Idén startol a Mountain Bike Liga!

Az olimpiai szakág fellendítését fontosnak tartó egyesületek összefogtak, és 2013-tól életre hívták a Mountain Bike Liga sorozatot. Az idei évben tíz10 versenyszervező az idei évben 8 futammal vág neki a hazai cross country versenyek reformjának.(2013.01.14.)

Tovább

Jelentkezett az első nyertes

Már jelentkezett is nyereményéért a Baji Szent István Iskola diákja, Horváth Balázs, aki a Tatabányai Polgármesteri Hivatal és a KEM SZÖSZ értékes ajándékcsomagjával gazdagodott.

Tovább

Harmadszor is sorsoltunk

A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek vásárlói között megtartották a harmadik sorsolást a Tatabányai Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Tovább

Öt bringa is gazdára vár

 A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek vásárlói között eddig két sorsolást tartottak. A harmadikon, Tatabányán 5 kerékpárt is kisorsolunk egyebek mellett.

Tovább

Kerékpárút és plusz sorsolás

A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek vásárlói között eddig két sorsolást tartottak. Az első Tatabányán volt a KEM SZÖSZ székházában, a második a Vértesszőlősi Polgármesteri Hivatalban. A harmadik sorsolásnak a Tatabányai Polgármesteri Hivatal ad otthont január 25-én (pénteken) 14 órakor, amelyen az öt kerékpár mellett még 18 értékes díj talál gazdára.

Tovább

Újra sorsolunk januárban

A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút közbeszerzési eljárásban megtörténtek kivitelezési ajánlattételek. A tervek szerint 2013 év januárjában válik véglegessé a nyertes pályázó, kivitelező.

Tovább

Által-ér-völgyi kerékpárút

A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgy kerékpárútra kiírták a közbeszerzési eljárást. Ezzel zöld utat kapott a beruházás, és a sikeres eljárás után a pályázatot elnyerő cég a tavasszal elkészítheti a várva várt bringás utat.

Tovább

Bringázni invitál a Zöld Sziget Kör!

A Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület „Tata-kerülő” kerékpártúrára invitálja az érdeklődőket szeptember 22-én (szombaton) 9 órától. Gyülekezni a 8.45-kor kell a Geológiai Múzeumnál, aztán kezdődhet a 15 kilométeres táv mintegy kétórás teljesítése. (2012.09.10.)  

Tovább

Újabb négy bringajegyes díj

Által-ér-völgyi kerékpárút. A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek második sorsolását a Vértesszőlősi Polgármesteri Hivatalban tartották meg. 23 nyereményt sorsoltak ki, de a nagy érdeklődésre figyelemmel újabb négy díj vár gazdára. Tehát összesen 27 díjat vehetnek át a szerencsés nyertesek.

Tovább

A kerékpárbarát államtitkár

Garancsi István államtitkár, a Magyar Természetjáró Szövetség új elnöke, a turistautak valamint kerékpáros úthálózat miniszterelnöki megbízottja Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnökének meghívására Tatára látogatott. (2012,06.23.)

Tovább

« 6/9. oldal »

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió