Immáron a huszadik alkalommal rendezték meg a Sas-kupa vízipóló tornát, amely egyben egy sporttalálkozó is, ahol a jelen és a közelmúlt pólósai randevúznak egymással. (2011.08.17.)
A tatabányaiaknak a húsz esztendő alatt – eddig – mindössze egyszer sikerült megnyerniük a trófeát. Most viszont ismét összejött. A kupán mutatkozott be új csapatában, a TVSE-ben a BEK-győztes Bene András. Ez a debütálás egyértelműen jónak nevezhető, hiszen nyertes együttesben szerepelhetett.
A tornán tizennyolc gárda szállt vízbe, így a fináléig legalább három meccset kellett vívni. A Tatabányai Vízmű SE első találkozóján 10-2-re verte a Szarvas csapatát, a szentesi-szegedi vegyes csapattal, a Lúzerekkel 10-10-es döntetlent játszottak, majd a budapesti Raiffeisen Bank ellen 10-3-ra nyertek. A döntőben a szegediek OB I-es és OB II-es vízilabdázókból álló gárdáját fektették két vállra, az eredmény 8-7 lett.
A tornagyőztes csapat tagjai: Veilandics, Kővári, Csanádi, Lázár A., Zantleitner, Orosz, Garami, Gombos, Boncföldi, Zácsik, Bene.