Kemsport

Vívás: Kun Anna az az EB csapatban

 
A Magyar Vívó Szövetség keddi elnökségi ülésén a testület kijelölte a június 20-25-i, toruni (Lengyelország) felnőtt Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatottat. Nagy öröm számunkkra, hogy a csapat tagja a tatai párbajtőröző, Kun Anna, az OMS- Iron Trade versenyzője! (2015.05.25)

Kun Anna
Az olimpia előtti utolsó nagy világversenyt sportágunkban pontosan egy hónap múlva rendezik a Varsótól 250 kilométerre, északra fekvő városban, Torunban. Az Európa-bajnokság az olimpia évében kétszeresen is különlegesnek számít sportágunkban. Egyrészt azoknak az országoknak, versenyzőknek, amelyek, illetve akik kvalifikálták magukat Rióra, ez az utolsó nagy erőfelmérő, ráadásul az eredmény beszámít az olimpia előtti világranglistába, tehát módosítja a nagy esemény sorsolását. Másrészt azoknak, akik ilyen vagy olyan okok miatt nem lehetnek ott Brazíliában, ez az esemény jelenti az esztendő legrangosabb viadalát.

 


A szövetség kedd délutáni elnökségi ülésén a testület egyhangúlag szavazta meg az Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány által leadott listát, amelyen tíz egyesület 24 versenyzője szerepel. Legtöbb vívóval, szám szerint héttel a Budapesti Honvéd képviselteti magát.

 


A magyar válogatott összeállítása a június 20-25. közötti, toruni Európa-bajnokságon. Férfi párbajtőr: Boczkó Gábor (Honvéd), Imre Géza (Honvéd), Rédli András (Balaton), Somfai Péter (Honvéd). Férfi kard: Decsi Tamás (KVSE), Iliász Nikolász (Vasas), Szatmári András (Vasas), Szilágyi Áron (Vasas). Férfi tőr: Balogh Boldizsár (UTE), Dósa Dániel (Törekvés), Mátyás Bálint (Törekvés), Németh András (Honvéd).

 


Női párbajtőr: Budai Dorina (Honvéd), Kun Anna (Tata), Révész Julianna (BVSC), Szász Emese (Vasas). Női kard: Garam Nóra (MTK), László Luca (UTE), Márton Anna (MTK), Záhonyi Petra (Kárpáti). Női tőr: Knapek Edina (Honvéd), Kreiss Fanni (UTE), Lupkovics Dóra (Honvéd), Mohamed Aida (UTE).

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió