A Tapolcán rendezett junior világbajnoki válogató versenyen több tatai fiatal szerepelt sikeresen. Az OMS-Iron Trade Tata Vívó Sport Egyesület versenyzői közül először Nagy Attila vágott neki a nehéz mezőnynek. (2012.11.18.)
– 64 induló volt, a selejtezőkön sikerült mindenkit legyőznöm, így veretlenül mehettem a direkt kieséses fordulóba – mondta derűsen Attila . – Ezt követően sem volt könnyű, amíg bejutottam a döntőbe, hiszen Puju Robin, a BKVLE kiváló versenyzője is nehéz ellenfél volt, akivel szemben csak a második félidőben tudtam megfordítani a mérkőzés állását.
A kettőbe jutásért a BVSC-s Kiss Gergő volt Attila ellenfele, akit egy igen szoros küzdelemben a véghajrában sikerült 15:13-ra legyőznie és így jutott be a nagy döntőbe.
Plásztán Attila vezetőedző elmondta, hogy az első helyért a világbajnoki ezüstérmes pécsi Berta Dániellel, nagyon szoros mérkőzést vívott Attila. Az utolsó harmadig nyílt volt, 14:14-es es állásnál a pécsi fiúnak sikerült bevinnie a győztes találatot, így a tatai fiú ezüstérmes lett. A lányok mezőnyében Kun Anna képviselte a tatai színeket
Anna a selejtezőben minden ellenfelét legyőzve 6 győzelemmel jutott a direkt kieséses táblára. A 32-be jutásért kiemelt volt, így nem kellett vívni. A 16 közé jutásért 15:13-ra, a nyolcas döntőbe jutásért 15:14-re győzött, így viszonylag könnyen jutott a fináléba, aki végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel a nap végén, miután a későbbi győztes 15:10 arányban győzött ellene.
Pécsváradi Andrea