Megkezdődött a vívó idény, és az OMS-Iron Trade Tata VSE párbajtőrözői máris kiváló eredményeket értek el. Nagyszerű hír az is, hogy a nemzetközi felnőtt világbajnoki párbajtőr válogatót Tatán rendezik meg novemberben. Képünkön: Partali Csaba, Nagy Tímea, Molnár Petra és Plásztán Attila. (2012.11.13.)
Plásztán Attila vezetőedző elmondta, hogy az évad egy kiemelkedően fontos kadet-junior válogatóval kezdődött, amelyen Kun Anna a juniorok mezőnyében remekelt, és 5. helyezésével továbbra is magabiztosan vezeti az országos ranglistát. A kadet korosztályban Esztergályos Patrik vívott kimagaslóan, ő bronzérmet szerzett. Priegl Csongor is döntőbe verekedte magát és 5. helyezett lett. Az egyesület erejét mutatja, hogy a legjobb 16 között még egy tatai vívó, Kovács Lukács is szerepelt.
Közben az OMS-Iron Trade Tata VSE edzője, Partali Csaba a horvátországi Splitben a 2012-es Mediterrán Játékokon vett részt, és lehengerlő versenyzéssel már negyedik alkalommal végzett az élen.
Európa egyik legrangosabb kadet versenye következett, amelyen 23 ország mintegy háromszáz versenyzője szerepelt. A maratoni megmérettetésen Molnár Petra a serdülők döntőjébe jutott, s ott a hatodik helyet szerezte meg. Priegl Csongor a korcsoportjánál fiatalabbként, a majdnem 200 fős mezőnyből a 24. lett.
Megkezdődött a rangos Olimpici Grand Prix sorozat Derecskén, ez a legfiatalabb vívók küzdőtere. Erre a viadalra több mint 80 külföldi vívópalánta érkezett Szerbiából, Ukrajnából és Romániából, magasabbra emelve ezzel a verseny színvonalát. A tataiak itt is bizonyítottak. A legkisebbek között Tantmann Evelin bronzérmet szerzett, Bödecs Pálma hatodik. lett. A gyermek korosztályban Gnám Tamara beverekedte magát a döntőbe és az 5. helyen végzett. A serdülők között Molnár Petra egy nagyon küzdelmes nap végén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nagy öröm volt a fiataloknak, hogy az egyik díjátadó Nagy Tímea olimpiai bajnokunk volt.
És még egy jó hír, hogy november 24–25-ig rendezi meg a tatai klub az évad első nemzetközi felnőtt világbajnoki párbajtőr válogatóját, amelyre az előzetes nevezések alapján közel 300 versenyző várható. Az OMS-Iron Trade Kupán részt vesz 10 ország felnőtt öttusa válogatottja is a Tatai Edzőtáborban.