Miniszteri elismerés Tátrai Zsuzsának

 
Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Tátrai Zoltánné Zsuzsa, aki több évtizede áldozatos és odaadó munkát végez városunk sportéletében. Ő egyébként többek között a KEM Sportszövetségek Szövetsége úszó szövetségének az elnöke. (2014.12.12.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott elismerésre a Magyar Szabadidősport Szövetség terjesztette fel Tátrai Zoltánnét, akinek munkásságát 2011-ben Tatabánya Lakosság Sportjáért-díjjal jutalmazták. Tátrai Zoltánné, mindenki Zsuzsa nénije az úszósporttal 1963-ban ismerkedett meg: a TBSC színeiben nyolc évig, 1971-ig versenyzett. Ettől az évtől a TBSC utánpótlás edzőjeként dolgozott, Válent Gyula szakmai irányításával. Középfokú, majd 1980-ban szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. 1977-től a TBSC keretein belül az edzői munka mellett az iskolások kötelező úszásoktatásának városi szervezésével is foglalkozott, és maga is aktívan részt vett az oktatásban. A TBSC-nél 1992-ig foglalkozott az utánpótlás korú versenyzők felkészítésével. A különböző országos bajnokságokon és nemzetközi versenyeken számos érmet szereztek tanítványai.

1992-től a Tatabányai Vízmű SE edzője lett, mellette a Dózsa György Általános Iskolában maga is oktatta a gyerekeket. Az iskolai tanítást nyugdíjazásáig, 2007-ig folytatta. A munka mellett a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán újabb diplomát szerzett, példát mutatva ezzel tanítványainak is arra, hogy soha ne elégedjenek meg a megszerzett ismereteikkel, folyamatosan fejlesszék tudásukat. Munkássága során a tatabányai gyerekek generációival ismertette és szerettette meg az úszást, később sokakkal az úszósportot is. Mindig nyitott volt az új ismeretek elsajátítására, számos tanfolyamot elvégzett, megszerezve többek között a pilates, a fitball és több más edzésmód oktatásához szükséges végzettséget. Az utóbbi időkben érdeklődése a jóga felé fordult, megismerkedett annak több ágával. Lelkesedése sokakkal szerettette meg ezt a sportágat és az azt jól kiegészítő, egészséges életmódra való törekvést. Hobbiként a Tatabányai Fitt Club tagjaként is rendszeresen sportol. Remek emberi tulajdonságai, szervezői tehetsége és magas szintű, sokoldalú testnevelői tudása miatt 2007 és 2010 között a klub ügyvezető elnöki tisztét is ellátta. 2010-től a senior korosztály fitten tartása érdekében rendszeresen pilates és jóga órákat tart. 2014-től a mÉrtékadó Nők Társasága szervezésében ingyenes jógaoktatást tart heti egy alkalommal.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió