Természetjárás: Sikeres találkozó Komáromban

 
A Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség megbízásából az idén 5o éves Komárom SE természetjáró szakosztálya rendezte meg a megyei természetbarát találkozó keretében a XXV. Tenyei László emlékversenyt, mely az idén városismereti programot jelentett a résztvevőknek. (2008.06.24.)
Természetjárás:
Sikeres találkozó Komáromban
 
A Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség megbízásából az idén 5o éves Komárom SE természetjáró szakosztálya rendezte meg a megyei természetbarát találkozó keretében a XXV. Tenyei László emlékversenyt, mely az idén városismereti programot jelentett a résztvevőknek. (2008.06.24.)
 
A Junó Hotel igen kellemes rajt-cél állomást biztosított a versenynek, melyen az utóbbi évek legnagyobb létszámú csapata összesen 11 vett részt. A megyéből 7 szakosztály képviselte magát/ a Vértesi Erőmű és a Vértes Volán a legtöbb fővel/.
 
A csapatok a három erődöt keresték fel és az állomásokon tesztlapokat töltöttek ki illetve totókat. A feladatok sorrendben: növény, -állat , térkép és idegenforgalmi ismeretek.
Igen szoros végeredmény született, a képzeletbeli dobogón az alábbi csapatok vehették át a serlegeket: 1. Vértesi Erőmű I. 2. Gerecse/ Tb. Cement- Tb. Vulkán/ 3.Vértesi Erőmű II.
Székely Józsefné szakosztály vezető a szép számú résztvevőnek teljes komáromi program ajánlót is átadott , lehetett válogatni a kulturális és strand programok között.
Horváth Zoltán megyei elnök a találkozón adta át az 5oo km teljesítését igazoló IVV jelvényt a tatabányai Jávor Györgynének.
A ragyogóan megszervezett emlékverseny sok résztvevője a rekkenő hőség után örömmel csobbant a strand vizében. Jövőre a XXVI. emlékverseny rendezésére a jelentkezést a megyei szövetség még az idén várja.
 
Komárom-Esztergom Megyei
Természetbarát Szövetség
E:gerecseivv@freemail.hu
Horváth Zoltán megyei elnök
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió