Megyei természetbarát találkozó

 
  Az utóbbi évek leghangulatosabb megyei természetbarát találkozóját rendezte meg a megyei szövetség megbízásából a Vértes Volán szakosztálya Tatabányán, a Turul-emlékműnél. (2009.06.21.)
Az utóbbi évek leghangulatosabb megyei természetbarát találkozóját rendezte meg a megyei szövetség megbízásából a Vértes Volán szakosztálya Tatabányán, a Turul-emlékműnél. (2009.06.21.)
 
Két fontos eseményt is óriási sikerrel rendeztek meg, a XXVI. Tenyei László tájékozódási emlékversenyt, valamint az alapfokú túravezetői tanfolyamot.
A XXVI. Tenyei László emlékversenyen hét csapat mintegy 30 fővel vett részt. A csapatok 5 percenként indultak a 8 km-es körpályára /Turul- Vértes László barlang- Piros és Sárga találkozása- Kisréti vadászház –Turul /.
Útközben két ellenőrző pontot is meg kellett találniuk, ahol egy-egy tesztlap várt rájuk 10-10 kérdéssel melyek a Gerecsére vonatkoztak.
A hét csapat mindegyike sikeresen teljesítette a pályát, és rendkívül szoros küzdelemben dőltek el a dobogós helyek azonos pontoknál csak 5 perc döntött például, de az első és harmadik között is csupán 1 pont volt a különbség.
Az emlékverseny dobogósai: 1. Vért I.csapat 19 pont 2.Vért III. csapat 19 pont 3.Vértes Volán 18 pont.
 
   A túravezetői tanfolyamot a Komárom SE kérésére indította el a megyei szövetség. A kezdeményezés elején alig jött össze a minimálisan szükséges 10 fő, aztán megmozdultak a szakosztályok és Komárom mellett Tatabánya /Tb. Cement, Volán, Vulkán, TSC/,  Esztergom /Meteor/ és Tata /Zöld Sziget Kör/ is delegált a képzésre túravezető jelöltet. Végül is 30 (!) fő jelent meg és tett sikeres írásbeli vizsgát. A gyakorlati vizsgán 8 km-es pályán kellett két ellenőrző pontot megtalálni /egyet előtte a rajttérképre beszerkeszteni/. Az írásbeli vizsga az átlagosnál jóval sikeresebb lett, azaz a 75%-os minimum teljesítése 85-97%-osra sikerült összességében. Mindenki a számított időn belül – nem hamarabb és nem később- beérkezett a célba.
Horváth Zoltán megyei elnök örömmel adta át mindenkinek a vizsga bizonyitványt , a túravezetői igazolványt és a megyei szövetség ajándékaként az eredeti MTSZ háromszögű túravezetői jelvényt is / négyen, akik még nincsenek 18 évesek szintén átvehették a jelvényt is de bizonyítványukban ott szerepel, hogy a 18 éves kor eléréséig felnőtt túravezető kíséretében vezethetnek csak túrát/.
  
     Horváth Zoltán megyei elnök a gratuláció után megköszönte a Vértes Volán hibamentes szervezői rendezői munkáját és bejelentette, hogy 2010 márciusától a Tenyei László tájékozódási emlékverseny emléktúrává alakul át, az elsőt a Vértes Volán rendezi Tatán (március 15.-hez legközelebbi szombaton), aztán remélhetőleg a következő években mindig lesz a megyében egy-egy szakosztály, amely nyílt túráját Tenyei Lászlóra, a megyei szövetség első elnökére emlékezve fogja majd meghirdetni.
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió