TENISZHÍREK NYERGESÚJFALURÓL

 
A nyergesújfalui teniszezők jól zárták a 2011-es évadot. A felnőtt csapatok a megyei csapatbajnokságban egy első és egy második helyet szereztek, de az utánpótlásra is büszkék lehetnek a megye tenisz fellegvárában. (2012.01.31.)

A nyergesi teniszezők jól zárták a 2011-es évet. A felnőtt csapataink a megyei csapatbajnokságban egy első és egy második helyet szereztek. (2012.01.31.)

 

Az Országos Tenisz Szövetség által szervezett OB III-as csapatbajnokságban két csapatunk indult. A csapataink a második és hatodik helyen végeztek. A második hely lehetővé tette 2012. évben OB II-es csapat indítását. Így ebben az évben mind a két osztályban indítunk csapatot.

Csapataink részt vettek az MTSZ. 2011. évi országos szenior csapatbajnokságán, ahol a +50 és +60 éves korosztályban második helyet szereztek.

2011. évben is helyt adtunk a Megyei Tenisz Szövetség által rendezett OLD BOY’S tenisz versenynek, ami már harmadik alkalommal került megrendezésre Nyergesújfalun, mindenki megelégedésére.

A PiszkeNet TK. nagy gondot fordít az utánpótlás korú játékosok nevelésére, nem is eredménytelenül. Rendszeresen sor kerül különböző gyermekversenyek rendezésére.

További teniszhírek Nyergesújfaluról /KLIKK/

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió