XII. Nyerges Béla Teke Emlékverseny

 
A Bábolna SE Teke Szakosztálya 12. alkalommal rendezte meg az ország évek óta egyik legtöbb tekézőjét megmozgató viadalát, a Nyerges Béla Teke Emlékversenyt. A vírushelyzetben is létrejöhetett a verseny, melyet szigorú egészségügyi szabályok betartásával szerveztek meg. (2021.01.25)  

A korábbi évek több, mint egyhetes időszaka helyett idén 4 napra szűkült a megmérettetés, az egy évvel ezelőtti rendezvény már 10 naposra sikerült, köszönhetően a verseny népszerűségének, hiszen akkor közel 300 tekéző mérettette meg magát a sokféle lehetséges kategóriában. De ahogy azt Skuba István szakosztályvezető, a Nyerges Béla Teke Emlékverseny főszervezője hangsúlyozta, sosem volt céljuk különböző rekordok megdöntése, csupán egy családias, baráti légkörben lezajló, magas színvonalú tekekupára törekedtek. Az évek során a törekvéseknek megfelelően alakult a program, és szívesen jönnek Bábolnára a hazai tekesport minden rétegéből a sportág szerelmesei.

12. Nyerges Béla Tekeverseny - Bábolna

 

A bábolnai tekecsapat játékosai idén sem feledkeztek el a névadóról, aki a helyi tekesport megteremtője volt. Skuba István szakosztályvezetővel meglátogatták az új temetőben nyugvó egykori sportvezető sírját, és főhajtással rótták le tiszteletüket Nyerges Béla előtt.

 

A négy nap leforgása alatt közel 170 tekéző fordult meg és versenyzett a bábolnai pályán csapatban, egyéniben női, férfi, ifjúsági, serdülő kategóriákban. Igazolt és amatőr tekések számára is nyitott volt a lehetőség, őket is külön értékelték a verseny során. Összesen 42 kupával készültek a szervezők, de idén nyilvános eredményhirdetést nem tartottak a járványhelyzet miatt, a megérdemelt jutalmakat postán juttatták el a nyerteseknek.

 

Ezúttal is számos élvonalbeli csapat és kitűnő játékos tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a bábolnai tornán. Szuperligás együttesek közül itt voltak a Szeged, a Tatabánya, a Rákoshegy, a Ferencváros tekézői, de válogatott és világbajnok játékosokat is üdvözölhettünk az indulók közt. Az idősebb korosztály is képviseltette magát, de a legfiatalabbak is megmutatták tudásukat.

 

A jeles névsort Zapletán Zsombor, többszörös világbajnok fémjelezte, mellette Brancsek János válogatott játékos neve érdemel említést, mindketten a Szeged versenyzői. Szintén világbajnoki cím tulajdonosa Csongrádi Gyöngyi is indult a versenyen, mellette férje a Szeged szuperligás játékosa, Danóczy Richárd dobott. Évek óta a bábolnai torna rendszeres résztvevője Méhész Anita is, aki szintén világbajnok, magyar válogatott. Az minden tornán természetes, hogy a Bábolna SE tekézői teljes létszámban indulnak a versenyen. Így történt ez most is, amikor szép sikereket értek el tekézőink. Balom Sándor óriási formájának köszönhetően 625 fás teljesítménnyel megnyerte az igazolt férfi egyéni versenyt, megelőzve a világbajnok Zapletán Zsombort és több válogatott játékost.


Az ifjúsági fiú egyéni kategóriában Horváth Attila másodikként végzett, a serdülő fiúk versenyszámában Szabó Taddeus a harmadik, Molnár Attila az ötödik, Gregus Máté pedig a hatodik helyet szerezte meg. A már Tatabányán tekéző Istenes Hanna megnyerte a serdülő lány kategóriát, ugyanitt a szintén tatabányai játékos, de bábolnai nevelésű Pintér Dominika a harmadik helyen végzett. Szilágyi András az amatőr egyéni kategóriában ért el negyedik helyezést, a csapatversenyben pedig a bábolnai gárdák a harmadik, negyedik és ötödik helyre kvalifikálták magukat. A vándorkupa ezúttal Szegedre került. Érdemes kiemelni a legidősebb résztvevőt, aki a 77 éves Tóth Ernő volt.

 

Igazi sikertörténet a Nyerges Béla Teke Emlékverseny, hiszen még járványhelyzetben, korlátozásokkal a háttérben is országos népszerűségnek örvendett. Mind a lebonyolítás, mind pedig a játék színvonala professzionális szintű volt ez évben is. Ráadásul a rutinos szervező, Tomozi Barbara helyett a háttérből előlépő, korábbi lelkes segítő, Katona Péter vállára hárult a szervezőmunka oroszlánrésze. Péter remekül megoldotta feladatát, a résztvevők közül senki nem észlelte, hogy ezúttal új ember foglalkozik a verseny háttérmunkáival, és talán ez a legnagyobb dicséret számára. Hibátlanul, gördülékenyen zajlott le a XII. Nyerges Béla Emlékverseny.


Néhány adat a versenyről Katona Péter statisztikái alapján. 4 nap, 167 nevező, 20 040 db gurítás – nem számolva a bemelegítő gurításokat –, 39 csapat, 11 év a legfiatalabb, 77 év a legidősebb versenyző életkora. 8 db 600 feletti eredmény és 2391 csapatfa született, ami a legmagasabb a verseny történetében. Az emlékversenyt követően aztán a sportágat is elérte a bajnoki stop. Ahogy a megyei labdarúgásban, az NB I-es tekebajnokságban sem rendeztek fordulót már a november 21-i hétvégén. A szigorító intézkedések ugyan nem tiltják a versenyszerűen sportolók tevékenységét, a legtöbb tekecsapat mégis úgy döntött, hogy későbbi időpontra halasztja mérkőzéseit.

 

Forrás: Bábolnai Fórum

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió