Mikulás-futás jó időben

 
Ismét kiváló hangulatban rendezte meg a tatai önkormányzat és a TAC atlétikai szakosztálya a hagyományos Mikulás-futást, amelynek rajt-célja a Cseke-tavi horgásztanya volt. Ezúttal nem volt igazán rossz idő, csupán a párás, ködös időt kellett elviselniük a versenyzőknek. (2015.12.08.)

Tompa Andor, az esemény egyik szervezője elégedetten konstatálta, hogy szép számmal, 101-en neveztek a rendezvényre, és ami örvendetes, hogy köztük a gyerekek voltak a aktívabbak. A legidősebb futó a 82 éves dr. Kiss Tibor volt.

Remek hangulatban készülődtek a résztvevők, különösen a gyerekek, akik az ajándék csoki Mikulásért is lelkesen „hajtottak”. A versenyt teljesítőknek a Mikulás (Sándor Péter), a krampusz (Lentulay Mária) és Galbicska Péter a célban nyújtotta át az ajándékot. Négy kategóriában versengtek a résztvevők, akik nagyon elégedettek voltak a szervezéssel. Így is volt, percnyi pontossággal peregtek az események.

A mezőny végén futott be dr. Kiss Tibor, akin nem látszik az idő foga. Nagy taps kísérte a célban, majd amikor kézbe vette az ajándék csoki Mikulást, azzal a lendülettel ment is tovább hazafelé, hogy kipihenje apróbb fáradalmait.

Sándor Péter a verseny végén elmondta, hogy ezúttal nem regisztrálták a helyezéseket, bár az első három helyezettek megkapták érmeiket. Kiemelte, hogy ennek a rendezvénynek nem a versengés a lényege, hanem, hogy érezze mindenki jól magát, önfeledten éljenek a sportolás lehetőségével, örömével.

Péntek Sándor

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió