Német súlyemelő-delegáció Tatabányán

 
Hosszú évtizedek sportbarátságát újította fel a Rajna-Pfalzi Súlyemelő Szövetség utánpótlás csapatának tatabányai látogatása. A német tartomány és a megyeszékhely partnerkapcsolatának egyik alappillére a súlyemelők között kialakult együttműködés volt, amely Heinz Kuhn és Varga László barátsága révén jött létre. Az időközbeni, mindkét oldali személyi változások eredményezték az együttműködés szüneteltetését. Szerencsére a TSC elnöke Sámuel Botond, és - Visegrádi Józseffel az élen  - a súlyemelők szakosztályi vezetői támogatólag álltak a KEMSZÖSZ megkeresése mellé, így elevenítve fel újból a korábbi szép kapcsolatot. Hálás köszönet érte a klub vezetésének, munkatársainak. (2016. 05. 23)

Találkozás Földi Imrével

A fiatalok pénteken egy kitűnő hangulatú területi minősítő versenyen vettek részt a Veres Győző súlyemelő teremben, ahol a németek minimális különbséggel győztek a csapattalálkozón. A legjobb férfi versenyzőnek a rajna-pfalzi Victor Gainzát, női versenyzőnek pedig a tatabányai Pákozdi Évát választották. A német küldöttség szombaton budapesti városnézésen vett részt.

Csapattalálkozó


A záróünnepségen Dennis Eichner csapatvezető megköszönte a vendéglátást, és külön örömét fejezte ki, hogy személyesen találkozhattak a tatabányai súlyemelő legendával, Földi Imrével, a Nemzet Sportolójával.

Német vendégeinkkel

Sámuel Botond, Földi Imre és Horváthy Lóránt

Horváthy Lóránt, a KEMSZÖSZ elnöke elmondta, hogy a mostani találkozón megismert szimpatikus és fegyelmezett fiatal német sportolók, vezetők már most jelezték a meghívás viszonzását. Így elmondhatjuk, visszaállt a korábbi gyakorlat súlyemelésben is, és újra aktív az együttműködés.

A rajna-pfalzi küldöttség

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió