Nagy Péter 64 éves csúcsot döntött meg

 
Nagy Péter a Szegedi Lelkesedésben igazolt versenyző, de Rédén, szülőfalujában és a környékben is büszkék vagyunk rá! Szép volt Peti! Gratulálunk! (2020.11.23.)

Az országos súlyemelő-bajnokság második napján is kitettek magukért a fiatalok, például az oroszlányi Szalai Lili (71 kg) 16 évesen nyert, ezzel kétszeres felnőttbajnoknak vallhatja magát, miután tavaly 64 kilóban nem talált legyőzőre. A másik véglet a 41 éves Gyurkovics Ferenc (109 kg), aki szakításban országos rekordot javított, a 160 kilós megállapított csúcsot múlta felül egy kilóval. (2018 novembere óta új súlycsoportok léptek érvénybe.) A volt szövetségi kapitány így utolérte a két legendát, Földi Imrét és Veres Győzőt, immár ő is 13 elsőséggel büszkélkedhet – ebből 11-et harmincadik születésnapja után szerzett!

 

Nagy Péter

A vasárnapi program legjobban várt versenye az ólomsúlyúak (+109 kg) vetélkedése volt, amely arról döntött, a 34 éves Nagy Péter megszerzi-e sorozatban 16. aranyát, vagy kihívója, a 20 éves Holló Szilárd borsot tör az orra alá. Az Európa-bajnoki bronzérmes szegedi bevallottan visszafogott formában várta a tatai viadalt, de egy nappal korábban úgy vélekedett, azért annyira összeszedi magát, hogy szoros se legyen a párharc. A kazincbarcikai titán ellenben jó előjelekkel készült a csatára, vagyis az volt a kérdés: a favorit gyengébb kondícióját megközelíti-e a trónkövetelő önmagához képest kedvező erőállapota?

Nos, szakításban kellő távolságot tartott Nagy, 173 kilójával szemben Holló csak 150-ig jutott, így beérni látszott a történelmi 16. arany. A szegedi óriás semmit sem bízott a véletlenre, mind a hat gyakorlatát hibátlanul mutatta be. Utolsónak 207 kilót lökött (Holló a 201 kilós juniorcsúccsal sikertelenül próbálkozott), így 380 kilós teljesítménye, édesapaként szerzett első bajnoki elsősége egyúttal történelmi aranyérmet ért.

Immár így fest az örökranglista: 1. Nagy Péter 16 bajnoki cím, 2. Buronyi László 15, 3. Földi Imre, Gyurkovics Ferenc, Veres Győztő 13-13.

„Ha nem is voltam csúcsformában, az elmúlt két hétben jól jött a vas, mint ahogy a verseny előtt a bemelegítésen is. Éppen ezért bátrabban lépdeltem feljebb, egyúttal tudtam, hogy milyen eredmény kell az abszolút verseny megnyeréséhez, vagyis Kmegy Máté megelőzéséhez. Nos, éppen háromszáznyolcvan kiló… Úgy álltam oda a kétszázhét kilökéséhez, hogy lesz, ami lesz, de úgy érzem, ha több kellett volna, tudtam volna még rizikózni. Hihetetlen, hogy vezetem az örökrangsort… 2005-ben Kazincbarcikán nyertem az első bajnoki címem, és azóta sorozatban jöttek az aranyak. Ha tippelnem kellene, az én csúcsom megdöntéséhez nem kell hatvannégy év” – vélekedett, és pillantott a jövőbe a Szegedi Lelkesedés versenyzője.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió