Újabb sportos iskolafejlesztések Tatán

 
Április 12-én került sor Tatán a Kőkúti Általános Iskola és az új Városi Sportcsarnok közötti összekötő folyosó ünnepélyes átadására, az iskola udvarán. Felavatták az iskolát és a Sportcsarnokot összekötő új folyosót, a sportsátorban kialakított műanyag borítást, a tornaterem új burkolatát, az udvaron kialakított futópályát, és a DSE által vásárolt mikrobuszt is. (2017.04.12)

Avatóünnepségen a Kőkuti Iskolában

Az iskolai létesítmények megvalósulása főként TAO felajánlásokból, valamint az Önkormányzat és a Kőkúti Sasok DSE segítségével jött létre. A 90 méteres, műanyag borítású futópálya szülői felajánlások és társadalmi munka nyomán valósult meg, 9.335.000 Ft értékben. A 36 méteres összekötő folyosó, a tornaterem padozat, és a sátor alatti kézilabdapálya 94.200.000 forintos fejlesztést jelent, melyet a Kőkúti Iskola diákjai használnak majd. A tornaterem friss festést is kapott, melynek kivitelezését a Tatabányai Tankerületi Központ segítette. Kőhalmi Zoltán, a Kőkúti Iskola igazgatója elmondta: húsvét előtt mindig megajándékozzák a diákokat, idén az új mikrobusznak örülhetnek a gyerekek, akik a járművel a jövőben még biztonságosabban tudnak elutazni a különböző versenyekre, rendezvényekre. Tata Város Önkormányzata 25 millió forintot meghaladó összeggel segítette a beruházásokat, melyeket 32 tatai és megyei cég támogatott.

Az ünnepségen részt vett Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki elmondta:- nagy öröm számára itt lenni, hiszen Tata igazán sportos város, ahol a közelmúltban számos sportfejlesztés valósult meg. A helyettes államtitkár hozzátette: - mozgás nélkül nem lehet teljes életet élni, ennél jobb betegség megelőző és egészségmegőrző tevékenységet még nem találtak ki. Tata ezen a téren nagyon jó példájával jár elöl, ami a sportos városvezetésnek is köszönhető, hiszen a mozgás nem csupán pénzkérdés, a sportos életmód először fejben dől el.

Michl József polgármester az ünnepségen köszöntőjében kiemelte:- ezek a fejlesztések nagyban fogják erősíteni a már meglévő eszközök és lehetőségek hatékonyságát. Köszönet jár érte a Kőkúti Iskolának és a Kőkúti Sasoknak, valamint mindazoknak, akik adójukkal, felajánlásaikkal, munkájukkal hozzájárultak a megvalósításhoz. Az Önkormányzat örömmel támogatta a beruházást azt remélve, hogy az új eszközök hatására még többen és jobban sportolnak majd a jövőben - mondta a polgármester.

Az ünnepség végén a vendégek megtekintették a fejlesztéseket, Sárfalvi Péter pedig aláírta az iskolai tanuszoda vendégfalának egyik csempéjét is.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió