Megyei olimpikonokat köszöntött dr. Völner Pál

 
 A márciusi közgyűlés döntése alapján Komárom-Esztergom megye önkormányzata lehetőségeihez mérten támogatja a XXIX. Pekingi Olimpián indulási jogot szerzett megyebeli sportolókat. (2008.04.23.)  
Megyebeli olimpikonokat köszöntött dr. Völner Pál
 

A márciusi közgyűlés döntése alapján Komárom-Esztergom megye önkormányzata lehetőségeihez mérten támogatja a XXIX. Pekingi Olimpián indulási jogot szerzett megyebeli sportolókat.

 A nyári ötkarikás játékokon három megyebeli fiatal sportember vehet részt: Csernoviczki Éva, a tatabányai Ippon Judo SE sportolója első ízben, Füsti Edina, a TSC Geotech atlétikai szakosztályának gyaloglónője másodszor, Sidi Péter, a Komáromi VSE sportlövője harmadik alkalommal utazik az emberiség legnemesebb versengésére. A felkészülést a megyei vezetés 200-200 ezer forinttal támogatja. Dr. Völner Pál, a támogatás átadása pillanatában elmondta: a megyei önkormányzat támogatása követendő példa is lehet, hiszen a fiatal sportemberek ezáltal érhetnek el sikereket az Olimpián.
 

„Az emberiség legnemesebb versenyén mindig a béke volt a jellemző, remélhetőleg az idei olimpián a tibeti válság nem árnyékolja ezt be” – fogalmazott dr. Völner Pál. „Örömteli számunkra, hogy a megyéből három sportoló lehet részese a versenynek. A megyei önkormányzat lehetőségei szerint igyekezett támogatni az olimpiai résztvevőket, és erre kérünk másokat is. Kövessék a példát a megyében élő vállalkozók, cégek, akik tehetik. A megyei sportemberek az ő hozzájárulásaikkal is fokozhatják eredményeiket, messze földre elvihetik településük, vagy a megye nevét.”

 Csernoviczki Éva, a Tatabányai Ippon Judo SE versenyzője az idei Világkupa-versenyeken elért eredményeivel pályafutása során először vívta ki az olimpiai részvételt. Több versenyen lett dobogós, a tallinni világkupa-versenyt megnyerte, az áprilisi, lisszaboni felnőtt Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. „Az idei eredményeim szép folytatását jelentik a tavalyi sorozatnak, amellyel elértem az olimpiai kvótát” - mondta Csernoviczki Éva. „A világranglistán az ötödik, az európai rangsorban a második helyen állok súlycsoportomban, és ez szép reményekre ad lehetőséget. Az olimpiai felkészülés közepén tartunk, amikor még csak álom a jó olimpiai szereplés, de Pekingben igyekszem azért, hogy valóban pontszerző helyen, vagy a dobogón végezzek. Ehhez a jó szerepléshez nagy segítség a megyei önkormányzat támogatása. És persze az is jó érzés, hogy Komárom-Esztergom megye az övéinek tekint minket”
 Sidi Péter rutinos olimpiai résztvevő, ugyanis a Komáromi VSE sportlövője már a harmadik olimpiájára készül. A világranglista vezető sportoló Sydney és Athén után már tavaly megszerezte a kvótát a pekingi játékokra. „Hatalmas segítség az, amit a megyei önkormányzat adott, hiszen az egyéni sportolók számára minden megbecsülés számít. A sportlövészet ráadásul olyan sportág, ami csak az olimpián kerül képernyőre, így viszonylag alacsony a reklámértéke” – ismertette a tényeket Sidi Péter. „A kvóta régóta megvan, így az utóbbi hónapokban több versenyen szinte tét nélkül indulhattam. Ennek ellenére vezetem a világranglistát. Igyekszem az olimpián is jól teljesíteni. A közelmúltban megnyertem a riói Világkupát, míg a pekingi előolimpián „csak” ötödik lettem. A sportlövészet nagy részében fontos a pszichikai felkészültség, ezért nem bánom, hogy Pekingben nem győztem. Akkor ugyanis egy nagy teherrel a hátizsákomban térhetnék vissza a valóban szmogos Pekingbe. A várost nagyon szépen előkészítették az olimpiára, azonban a szmog szinte elviselhetetlen. Főképp azon sportolóknak lesz nehéz dolguk, akik egy óránál tovább szerepelnek a szabad ég alatt.
 

Füsti Edinát akár meg is rémiszthették Sidi Péter szavai, hiszen a TSC atlétája a húsz kilométeres női gyaloglószámban szerepel majd Pekingben. Füsti az Athéni Olimpián már szerepelhetett, majd – gyermekáldást követően – másfél éve tért vissza a sportágba. Az olimpiai kvótát a nemrég lezajlott Magyar Bajnokságon sikerült megszerezni. A húsz kilométeres gyaloglószám indulója nem rémült meg Peking ijesztő leírásától. „Valóban némileg ijesztő volt a pekingi krónika, de edzőm, Kiss Antal és jómagam is bízom abban, hogy nem lesz túl nehéz a verseny. Főként akkor, ha egy magaslati edzőtáborral sikerült felkészülnöm a megpróbáltatásra – bizakodott Füsti Edina. – Életem második olimpiáján igyekszem jól szerepelni, ezzel is megköszönni a segítséget támogatóimnak. A megyei önkormányzat segítsége rendkívül nemes gesztus, illetve nagy segítség. Köszönöm.”

 A sportolók élménybeszámolóját követően Horváthy Lóránt, a Sportért, a Sportolókért Alapítvány kuratóriumának elnöke (egyben a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége elnöke) pohárköszöntőjében szép sikereket kívánt a Pekingbe induló megyebeli sportolóknak.
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió