Sportlövészet: Héraklész Kupa az edzőtáborban

 
Érdekes lövészversenynek ad otthont szombaton és vasárnap a Tatai Edzőtábor konferenciaterme. Itt rendezik a 2007. évi Héraklész Kupa-sorozat döntőjét, amelyen a komáromiak esélyesek a végső győzelemre. Képünkön Kisvárdai István, a komáromiak vezetőedzője. (2007. 12. 06.)

Érdekes lövészversenynek ad otthont szombaton és vasárnap a Tatai Edzőtábor konferenciaterme. Itt rendezik a 2007. évi Héraklész Kupa-sorozat döntőjét, amelyen a komáromiak esélyesek a végső győzelemre.

 Légpuska és légpisztoly számokban lesznek a megmérettetések, mégpedig csapatküzdelemben. Szombaton 9.00-tól 17.00-ig, vasárnap szintén 9-től 13 óráig lesznek a versenyek.

A Komáromi VSE három csapattal is bekerült a légpuskás együttesek döntőbe, ez pedig nem akármilyen siker. Kisvárdai István vezetőedző szerint akár két komáromi együttes is bekerülhet a végső fináléba..

– Ennek a versenynek már amolyan év végi hangulata van, itt lehet lövés közben is szurkolni a kedvenceknek, ami a „rendes” viadalokon tilos – mondta Kisvárdai István. – Már február 4-e óta vannak a küzdelmek, a mostani előtt már négy fordulót rendeztek. Sorra estek ki a nagycsapatok, mi viszont várakozáson felül szerepeltünk, és három gárdánk is küzdhet az elsőségért. Nem szedünk belépőt a versenyre, mindenkit szertettel várunk, meglátják nem csalatkoznak majd, mert látványos küzdelmekben lesz részük. Kivetítő vásznon pedig kiválóan láthatják az egyes lövések eredményeit. Sajnos, Sidi Péter, aki már kvalifikálta magát a pekingi olimpiára (világranglista 2., európai ranglista első), edzőtáborozás miatt nem állhat csapatunk rendelkezésére.

 A légpuskás verseny menetrendje, szombat, 9.00: Újpest (UTE) A – Komárom C, 10.15: BHSE – Pécsi VLK, 11.45: UTE B – Komárom B, 13.45: Pestszenterzsébeti PeLe – Komárom A.

 A győztesek mérkőznek egymással a négy közé jutásért. Vasárnap 9.00-kor  a 3-4. helyért, 12.00-tól az 1-2. helyért küzdenek a három fős csapatok.

 A Komáromi VSE A csapatának tagjai: Miskolczi Julianna (balszerencsésen maradt le az olimpiáról, miután az utolsó kvótaszerző versenyen csődöt mondott a puskája), Mlinkovics Tibor, Somogyi Péter. Tartalék: Gábli Orsolya. Komáromi VSE B: Nagy Dóra, Bálint Zsófia, Nagy Sándor. Tartalék: Szíjj Kamilla. Komáromi VSE C: Tóth Ádám, Gábli Sándor, Bubán Gábor. Tartalék: Szíjj Katinka.
 
Péntek Sándor
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió