Sidi hatodik lett

 
Sidi Péter a hatodik helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában Londonban. (2012.08.10.)

Sidi Péter a hatodik helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában Londonban. (2012.08.10.)

A szám komáromi világ- és Európa-bajnoka az alapversenyben 1168 körrel - három társával együtt - a nyolcadik helyen zárt, és a szétlövésben drámai körülmények között, 0,1-es különbséggel végül beverekedte magát a nyolcas döntőbe. A hátránya viszont jelentős, 12 környi volt az élen álló olasz Niccolo Camprianival, a játékok légpuska számának ezüstérmesével szemben, de még a dobogótól is három körrel volt lemaradva.

Sidi jól kezdte a tíz, álló helyzetű lövésből álló finálét, négy lövés után a hetedik, hetet követően pedig a hatodik helyen állt. Innen viszont már nem tudott előrébb lépni az alapversenyben összeszedett hátránya miatt. A magyar sportlövő 101 körrel az egész fináléban a második legjobban célzott, ennek köszönhetően jött fel pontszerző helyre. A döntőben az utolsó lövésével végül az ezüstérmet megcsípő dél-koreai Kim Dzsong Hjun volt pontosabb nála.

Sidi 1269 körrel fejezte be a versenyt.
Az aranyérmet az alapversenyt nagy fölénnyel, 1180 körös olimpiai csúccsal megnyerő olasz Niccolo Campriani érdemelte ki.

- Sidi Péter úgy végzett a hatodik helyen, hogy vasárnap vagy szombaton ellopták a felszerelésének egy részét.

A komáromi sportlövő a finálét követően elmondta: vasárnap fedezte fel, hogy az álló testhelyzetben használatos teljes első irányzékát ellopták, és mivel az edzőpályára csak versenyzők, edzők és bírók mehettek be, ezért ő úgy sejti, valamelyik riválisa lehetett az elkövető.

- Húsz éve járok versenyekre, de ilyen még nem fordult elő velem. A pálya be van kamerázva, és remélem, megtalálják az elkövetőt még akkor is, ha a mostani eredmény emiatt nem fog változni. A bíróknak jeleztem, mi történt, de ők csak széttárták a kezüket - mondta a szám világ- és Európa-bajnoka.
Egy hasonlattal élve úgy fogalmazott, olyan hátrányba került a lopás révén, mintha egy Forma-1-es autóba egy Trabant kormányát szerelték volna az ellopott helyére.

- A fegyvergyár szervízcsapata is itt van az olimpián, ők gyorsan tudtak szerezni egy hasonló alkatrészt, de ennek más a súlyeloszlása, mérete, így időbe telt, mire megszoktam. Ha ez nincs, akkor is legfeljebb az ezüst- vagy a bronzéremért küzdhettem volna, mert az olasz Campriani most legyőzhetetlen volt - mondta Sidi. "Megpróbálok a pozitívumokra gondolni, és úgy érzem, ilyen módon örülni kell a döntőbe jutásnak, illetve a hatodik helynek. A szétlövés is fárasztó volt fejben, végül is négyünk közül csak egy juthatott tovább."

Sidi külön köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy a játékokra nem utaztatta ki azokat - a magyar szövetség vezetőire utalva -, akik elmondása szerint Pekingben zavart keltettek, és részben ennek köszönhető, hogy most mindhárom magyar sportlövő (ő, Csonka Zsófia és Bognár Richárd) is pontszerző, hatodik tudott lenni.

A jövőt illetően elmondta, akár még 3-4 olimpia is "benne van", hiszen van olyan sportlövő, aki már a nyolcadik olimpiáján szerepel.

Sidinek ez a harmadik fellépése volt Londonban, korábban légpuskában 13., a kisöbű szabadpuska 50 méteres fekvő versenyében pedig 11. lett.

 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió