Lövészet: Stratégiai szerződés Komárommal

 
A június 16-án a komáromi Városházán, a Magyar Sportlövők Szövetségével aláírt dokumentum még inkább elősegíti a helyi sportlövő élet fejlődését Komáromban. (2016.06.18)


Sportlövész Város elismerés

-Május végén a fővárosi Magyar Sport Házában került sor a Magyar Sportlövők Szövetsége által alapított kitüntetés, a Sportlövészetért díj átadására. Az elismerést, melyet a hazai sportlövészet érdekében végzett kimagasló munkája elismeréseként kapott városunk, idén első ízben ítélték oda. Komárom a magyar sportlövészet fellegvára, a városban néhány éve adtuk át az ország egyik legjobban felszerelt fedett lőterét, pár hónappal ezelőtt pedig döntős lőteret avathattunk. Két világklasszisunk van, akik városunkat is képviselik majd a riói olimpián. Az Európa bajnok Miskolczi Julianna, valamint a többszörös világ- és Európa bajnok Sidi Péter példaképek - mondta a szerződés aláírását megelőzően dr. Molnár Attila polgármester.

 


-Szeretnénk köszönetet mondani az önkormányzatnak, hiszen egyedülálló fejlesztést valósított meg. A fedett lőtér nem csupán a helyi versenyzőknek jelent óriási lehetőséget, de az ország többi sportlövőjének is. Mindez példaként állhat a többi hazai város előtt. Magyarországnak összesen nyolc olimpiai kvótás sportlövője közül kettő komáromi. Miskolczi Julianna és Sidi Péter eredményét közös sikernek gondolom - nyilatkozta a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke, Nagy György.



A stratégiai megállapodás gyakorlati hasznát a Szövetség főtitkára, Sinka László ismertette:
- Közös célunk a hazai és a helyi sportlövészet fejlesztése. Az önkormányzat eddig is rengeteget áldozott a sportágra, mi a felhasználható keretünk nagy részét szeretnénk Komáromra fordítani, hogy a meglévő fedett pályát olyan szintre emeljük, hogy az edzőtáborok és különféle versenyek megszervezésére egyaránt alkalmas legyenl.



Az együttműködés elősegíti a válogatott keret működésének javítását, a szakmai feltételek jobbá tételét, sőt Komárom az M4 sportcsatorna sportlövészeti magazinjában bemutatkozási lehetőséget kap. Sidi Péter és Miskolczi Julianna július 30-án indul Rióba, hogy az olimpiai játékokon tovább öregbítsék Komárom hírnevét.


Az aláíráson részt vettek továbbá dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző, Beigelbeck Attila, a KVSE elnöke, Horváth Zsolt, a helyi sportlövész szakosztály vezetője, valamint Miskolczi Julianna és Sidi Péter sportlövők is.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió