Sakk: NB II-es a Tatai HAC Baráteam

 
 A Tatai Honvéd Atlétikai Club Baráteam sakkcsapata osztályozót játszott az NB II-be jutásért, és sikerrel vette az akadályt. A szlovén kiválóságokkal megerősített Szentgotthárdiakkal szemben vívták ki a felsőbb osztályba jutás jogát. Dr. Bokros Albert, aki 16 éve a szakosztály elnöke, igen elégedett, és rózsásnak látja a jövőt. (2008.07.16.)
Pezsgő sakkélet – NB II-es lett a THAC
A Géniusszal egyesülve ütőképes sakkbázis alakulhat ki a vizek városában
 
A Tatai Honvéd Atlétikai Club Baráteam sakkcsapata osztályozót játszott az NB II-be jutásért, és sikerrel vette az akadályt. Tatának így már két másodosztályú együttese lesz (a másik a Géniusz). Köztudottan nagyon erős ebben a honi mezőny, így méltán beszélhetünk nagy tatai sikerről. A THAC-nál nincs megállás, magasabb célokért szállnak harcba az új bajnoki évadban. Az is elképzelhető, hogy a THAC és a Géniusz fuzionál, és akkor az NB I. B-ben szerepelnek a tatai sakkozók.
 
A THAC székházában a régi tablókat nézegettük dr. Bokros Alberttel, aki a sakkszakosztálynak immáron 16 éve a vezetője. A 2000-es évek elejének egyik tablóján megakad az érdeklődők szeme. Három Bokros-csemete is ott van az akkori nagy csapatban. Albert, aki országos hírnévre tett szert és nemzetközi mesteri címmel büszkélkedhet. Csilla, aki ma is a THAC egyik erőssége és Éva, ám ő már nem sakkozik a csapatban. Németországban második diplomája megszerzésére készül.
        Dr. Bokros Albert természetesen büszke gyermekire, de ő inkább a csapatról, annak  egységéről beszél. Arról a gárdáról, amely a Szentgotthárd ellen vívta meg a nemrégiben osztályozó mérkőzéseit. A vasi városban a tartalékos THAC 7,5-4,5-re vesztett ugyan, de bizakodva várták a visszavágót. Nos, Bokros Alberték fikarcnyi esélyt sem hagytak a nyolc kiváló szlovén sakkozóval megerősített gotthárdiaknak. A 9-3-as tatai győzelem az NB II-t jelentette.
       – Már régen NB II-esek lehettünk volna, hiszen 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban is megnyertük a megyei bajnokságot, ám nem élhettünk a továbblépés lehetőségével – emlékezett vissza dr. Bokros Albert. – Az volt a gondunk, hogy hat sakkozónk is játszott más NB I-es csapatban (erre lehetőség van a sakkban, de csak a megyei osztályban szerepelhet, aki az NB-s mezőnyben is játszik – a szerk.), és ha mi NB II-be jutunk, akkor csak egy gárdában szerepelhettek volna. Vagy Tatán, vagy az NB I. osztályú együttesben. Ezért aztán úgy döntöttünk egy idő után, hogy a számunkra már gyengének bizonyuló megyei bajnokság helyett csak a különböző országos egyéni valamint a csapat villámbajnokságokban szerepelünk. Nagyon jó eredményeket értünk el. Többek között 2006-ban és 2007-ben is elsők lettünk a villám csapat NB I-ben, és az igen erős Honvéd-bajnokságot is megnyertük 2006-ban.
      Dr. Bokros Albert hasonló nevű fiának elévülhetetlen érdemei vannak a szép eredményekben. Ő csábította néhány kiváló sakkozó barátját Tatára, hogy játszanak a 2007/2008. évi megyei bajnokságban. Vagyis újra nevezett a THAC, amely torony magasan nyerte a bajnokságot. Az ifjú Bokros Albert  a fővárosi Marti Györgyöt is megnyerte Tatának, aki szponzorokat hozott a szakosztálynak. Komáromi Lajos, a THAC elnöke szimpatikusnak tartotta a célkitűzést, miszerint legyen a klubnak NB II-es, később első osztályú sakkcsapata. Michl József, a város polgármestere az elsők között gratulált Tata újabb nagy sportsikeréhez.
    – Most az NB II-es helytállás a fő célunk, aztán megcélozni az NB I. B-t. – folytatta dr. Bokros Albert, aki a tatai sakkélet kiemelkedő alakja. – Ehhez persze az kell, hogy sakkozóink itt maradjanak, amelyre eddigi ismereteim szerint megvannak az esélyeink. Van még egy nagy lehetőségünk, de ez már nem tőlünk függ. Tata másik nagy sakkegyesülete, a Géniusz az NB II-ben a 2. helyen végzett, és ha az aranyérmes Hóbagoly SE nem indul a magasabb osztályban, úgy a Géniusz nyer jogot arra. Ekkor lépünk be mi a körbe. Fuzionálhatunk a Géniusszal és közös, új csapattal THAC-Géniusz néven az NB I. B-ben szerepelhetnénk. Mindkét együttes vezetősége úgy gondolkodik, hogy Tatán így alakulhat ki egy olyan nagy sakkbázis, amelynek a THAC klubház lenne a központja. Itt minden feltétel adott, kulturált körülmények között rendezhetjük mérkőzéseinket. Ennek a városnak az a jó, ha van egy ütőképes, ennek a szép szellemi sportnak minden kisugárzását tükröző nagy egyesülete.
 
A siker letéteményesei
A Tatai HAC-ban a következő játékosok vívták az NB II-es részvétel jogát: Ifj. Bokros Albert, Bokros Csilla, Marti György, Pintér József, Czebe Attila, Varga Zoltán, Szeberényi Ádám, Horváth Zoltán, Korpics Zsolt, Balogh Imre, László Imre (a megyei sakkszövetség elnöke, egyben a Géniusz erőssége is), Juhász László, Vrona Mihail, Palotai Piroska, Lovas Zsolt, Rajcsányi Péter, Bea Boglárka, Bea Gergely, ifj. Bea Zsolt és Bea Bence.
 
 
Péntek Sándor
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió