Szent László teljesítménytúra

 
A MH 25. Klapka György Lövészdandár a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesülettel közösen rendezi meg hagyományőrző céllal a Szent László menet elnevezésű teljesítménytúrát. (2011.06.06.)

A MH 25. Klapka György Lövészdandár a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesülettel közösen rendezi meg hagyományőrző céllal a Szent László menet elnevezésű teljesítménytúrát. (2011.06.06.)

  A szervezők a rendezvényt Kolozsvári György posztumusz hadnagy emlékére ajánlják. Az eseményre előnevezést június 10-ig fogadnak el, a helyszínen már csak korlátozott létszámban lehet a megmérettetésre jelentkezni. A rendezvény védnöke Benda László ezredes, az MH. 25. Klapka György Lövészdandár         parancsnokhelyettese, aki elmondta, a túra elsődleges célja, hogy lehetőséget teremtsenek a katonák és civilek közötti kapcsolat erősítésére a közös megmérettetés során.

    A Szent László menet több útvonalas, egy szakaszos, szakaszos indítású,változó útvonalú, teljesítménytúra, amelyen több távon is szerencsét lehet próbálni. Június 30-tól július elsejéig lesz a túra, amelynek versenyközpontja a Fényes fasori Katonai kollégiumban lesz.

 
Pécsváradi
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió