Tatabánya Sportjáért díjat vehetett át Rózsa Andrá

 
2018-ban Tatabánya polgármesterétől Schmidt Csabától vette át a Tatabánya Sportjáért díjat.(2018.11.17)  

Rózsa András immár több, mint 40 éve szerves része a tatabányai versenysportnak. 1977-ben került a Tatabányai Bányász Sport Club Ökölvívó szakosztályához, mint versenyző. Sportmúltja kiemelkedő volt már versenyzőként is, hiszen 3-szoros Magyar Bajnok, sokszoros válogatott és EB bronzérmes volt. Versenyzői pályafutását 1986-ban fejezte be. Az edzői szakképesítést 1984-ben szerezte meg és ugyan ebben a bírói szakképesítést is.
1986-tól az utánpótlás korcsoport edzője volt, majd 1988-tól megszakítás nélkül Ő a Tatabányai Sport Club Ökölvívó szakosztályának vezetőedzője. Edzői munkássága során kinevelt számos diákolimpiai bajnokot, magyar bajnokot és magyarbajnoki érmes versenyzőt utánpótlás és felnőtt korcsoportban, női és férfi kategóriában, továbbá EB érmet, EB és VB pontszerző helyeket szereztek tanítványai. A közismerten Bandi bának hívott tréner, jelenleg már két csillagos minősítésű Nemzetközi AIBA edző.
2002-ben és 2014-ben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökétől vette át a Magyar Ökölvívásért Díjat. 2007-ben „Miniszteri oklevél A Magyar sportéletben végzett munkájáért” kitüntetést vehette át. 2018-ban Tatabánya polgármesterétől Schmidt Csabától vette át a Tatabánya Sportjáért díjat.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió