Tar Sándor négyszeres bajnok

 
Nagykanizsa adott otthont az idei ifjúsági magyar bajnokságnak, amely az utánpótláskorúaknál a legközelebb áll a felnőtt mezőnyhöz Tatabányai SC-t három bunyós képviselte: Szabó Bence, Tar Sándor, Johan Jenő. (2015.11.20.)

A fotón: Johann Jenő, Szabó Bence, Erdei Zsolt (Madár), Tar Sándor és Rózsa András.

Elsőként Szabó Bence 49 kg-ban a döntőbe jutásért a későbbi bajnokkal találkozott, aki már számos nemzetközi versenyt nyert mégis versenyzőnk méltó ellenfele tudott lenni, de a végén a rutinosabb, tapasztaltabb versenyző kezét emelték a magasba. Így Bence a dobogón bronzérmet vehetett át.

A következő mérkőzésen a Földi Imre Sport Ösztöndíjas Tar Sándor háromszoros magyar bajnokként címvédőként lépett a kötelek közé, így tőle elvárt volt a bajnoki cím ismételt megszerzése, amit TKO-s és egyhangú pontozásokkal sikerült is elérnie. Így győzelmével negyedszer is megszerezte a magyar bajnoki címet. Ezzel kivívta a jogot a Lengyelországban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra. Sándor jelenleg már az EB színhelyén van, ahol edzőtáborban készül a megmérettetésre.

Johann Jenő 81 kg-ban lépett a kötelek közé, ahol ellenfele a későbbi magyar bajnok a Madárfészek Akadémiás Tallósi Péter várta, aki ellen a TSC versenyzője méltó ellenfélként ugyan, de mégis alulmaradt. Így a TSC versenyzője az 5. helyen végzett.

Bíróként Tatabánya színeit Babai Sándor képviselte.

Rózsa András vezetőedző elégedett volt a versenyzők teljesítményével és eredményeivel, továbbá bízik Tar Sándornak az eb-n való sikeres szereplésében.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió