Páter Alex ezüstérmes lett az OB-n

 
Nagykanizsán rendezték meg a Serdülő Ökölvívó Magyar Bajnokságot. A 135 induló közül 3 fő képviselte a Tatabányai Sport Club színeit. (2017.10.16)  

Páter Alex ezüstérmes lett az ON-n

Tihany Tamás a legkisebb súlycsoportban 38,5 kg-ban mérlegelt. A nagy létszámnak köszönhetően már az első napon ringbe kellett lépnie, ahol a szegedi ellenfelét technikás ökölvívással győzte le. A következő napon már az éremért küzdhetett, ahol a debreceni Bernáth Imrével mérkőzött, s nagy csatában a bírók az ellenfelet látták jobbnak, így 5. helyen zárta az országos bajnokságot.

48 kg-ban indult a TSC másik versenyzője Páter Alex, aki a döntőben a szombathelyi sportolóval mérkőzött.  Ebben a küzdelemben az ellenfél harcossága dominált, így Alex ezüstérmes lett.

59 kg-ban Varga Levente újoncként indult a magyar bajnoki mezőnyben. Gyöngyösi ellenfelével méltón felvette a küzdelmet, ahol a elődöntőbe jutás volt a tét, de a mérkőzés során győzött az ellenfél harcossága, így Levente az 5. helyen végzett.

Fiataljaink helytállása az országos mezőnyben megfelelő volt, edzőik - Rózsa András és Kardos József - bíznak a további sikeres szereplésükben.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió