Címvédés és újabb siker

 
A hétvégén rendezték meg Győrben az utánpótlás diákolimpiát, amelyen óriási mezőny jött össze. 376 fő indult két korcsoportban. A tataiak négyen neveztek a viadalra. Ragyogóan szerepeltek, egy arany- és egy ezüstérmet szereztek. (2015.04.06.)

Kecskeméti Martin és Kecskeméti Ronald nagyszerűen szerepelt a diákolimpián

 

A 38,5 kilósok mezőnyében Kecskeméti Ronald, aki első éves serdülő, majdnem megismételte unokatestvére, Martin, tavalyi elsőségét. Három győztes meccsel verekedte be magát a döntőbe, ahol a tavalyi bajnokkal óriási meccsen 2:1 arány maradt alul, ami fordítva is reális lett volna. Így a nagyon jónak számító 2. helyen végzett. Ő a jövő embere.

 

44,5 kilogrammban Kecskeméti Martin címvédőként indult. Ő tavaly még a 38,5 kilósok között volt bajnok. Most négy súlycsoportot ugorva, óriási pszichikai teherrel a vállán bunyózott, hiszen számára csak az első hely volt elfogadható. Súlycsoportjában nem volt kiemelés, így a nehezebbik ágon bokszolt négy napon át.

 

Akarata, szíve, küzdeni tudása, kondíciója segítette a sikerhez és megérdemelten lett ismét diákolimpiai bajnok. Flórián Béla, a tataiak vezetője elmondta, hogy mind a két versenyzőjük várhatja a válogatott behívót, ami a júniusi, Shcoolboy-ban rendezendő Európa-bajnokság való felkészülésre szól.

 

Szintén szép sikernek számít, hogy 59 kilóban Óvári Martin, a 76 kilogrammosok között pedig Mohácsi Martin az elődöntőbe jutott. Ott azonban a későbbi bajnokoktól kaptak ki, így az 5. helyen végeztek.

 

– A teljesítménnyel nagyon elégedett vagyok, hiszen megelőztük a megyéből még induló és kiemelt Tatabányai SC-t, valamint a szintén bajnokot nevelő Oroszlányt is – értékelt röviden Flórián Béla.

 

A tatai fiatalok felkészítői: Flórián Béla, Kuzma Csaba, Kalló László. Péntek Sándor

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió