Kertvárosi lovas nap

 
Tavaly nagy sikerrel, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Kertvárosi napot Horváthy Lórántnak, a körzet önkormányzati képviselőjének (KEM SZÖSZ elnöke) kezdeményezésére. Az idén augusztus 1-jén szombaton ismét várják a családi, lovas- és sportnapra az érdeklődőket, melynek helyszíne az egykori Esterházy-pezsgőgyár és környéke. (2015.07.18.)

Kertváros az Eszterházy-uradalom alatt 1867 és 1922 között a lovassporthoz köthető. Tréningtelepként működött, s az ország jelentős versenyeit is itt rendezték. Világhírű idomárok, zsokék, híres, többször is díjnyertes lovak emlékét őrzi napjainkig. Számos neves vendég érkezett az itt rendezett derbykre a monarchia minden tájáról, de főleg Pestről és Bécsből.

- Szeretnénk az Esterházyak örökségét ápolni, fejleszteni, a városrészre jellemző hagyományokat újra megismertetni a lakosokkal – mondta Horváthy Lóránt.

A főszerep most is a lovaké lesz: a változatos programok már reggel 9 órakor megkezdődnek. A pezsgőpályán indul a díjugrató verseny Tata város nagydíjáért és a Pezsgőgyári vándorkupáért. Ugyanekkor kezdődik a kertvárosi halfőző csapatverseny, majd lovas és kutyabemutatókat tekinthet meg a közönség. 14 órától a volt pezsgőgyár területén tatai és környékbeli bortermelők mutatkoznak be termékeikkel.

A gyerekeknek egész nap ingyenes lovagolási- és fogatozási lehetőséggel állnak rendelkezésre. Lesz játszótér, légvár, népi játékok, pónicikli. Látványos kutyabemutatót nézhetnek meg Ördög István kutyakiképző vezetésével. A Baji úthoz közel, az Angolpark fáinak takarásában álló pezsgőgyár is kinyitja kapuit. A gyár eredeti formája a 18. században készült el Fellner Jakab keze nyomán, ám az elmúlt évtizedekben több átalakítást is megért a jobb időket látott ipari műemlék Az épületet, mely alatt terjedelmes pincerendszer húzódik - az 1770-es években emelték, padlása pedig három emeletes. Alapfunkciója gazdasági épület, a pincét bortárolásra, a padlást gabona-raktározásra használták, de istállók és cselédlakások is helyet kaptak benne. Egy különlegessége is van: nagyon ritka az a gazdasági épület, mely ötszáz négyzetméteres bálteremmel rendelkezik.

Az épület impozáns homlokzata a kisállomás felé néz, ezt azonban a fák elrejtik. Már az Esterházyak is sok helyen hozzátoldottak, stílusa klasszicizáló késő-barokk. Két harminc méter hosszú oldalszárnya van, ehhez kapcsolódik mindkét oldalon egy tízszer tíz méteres négyszög-torony, aztán még két harminc méter hosszú rész. Ebből a keleti szárny a második világháború alatt elpusztult. A pezsgőgyártást 1905-ben kezdte meg gróf Esterházy Ferenc, addig bortárolásra használták a házat. A második világháború után az épületet méltatlanul több helyrajzi számra osztották, a különböző tulajdonosok más-más károkat okoztak, állagmegóvásra szinte semmit sem költöttek. A jelenlegi tulajdonos igyekszik a hányatott sorsú uradalmi pezsgőgyárat megmenteni, s lehetőségeihez képest fejleszteni. A Kertvárosi napon a nagyközönség is megtekintheti a pincétől a padlásig. A rendezvény szervezője a Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület.

 

 

 

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió