A versenyidőszak beindultával a megyei kick-box versenyzőknek nem sok idejük marad a pihenésre.
Először Olasz Attila vezetésével Németországba, Ebern városába indultak, ahol 8 nemzet, 650 sportolója mérte össze tudását. (2010.03.16.)
Szűkebb hazánkat ezúttal csak négy sportolónk képviselte. Esztergomból és Nyergesújfaluról is egyaránt ketten-ketten indultak. A felnőttek mezőnyében Molnár Szabolcs és Hirsch Viktor is remekül meneteltek egészen a döntőig, ahol Szabolcs megállíthatatlan volt, ám Viktor most egy kicsit elfáradt, ami érthető is volt, hiszen most egy súlycsoporttal feljebb indult. A kadetteknél is hasonlóan jól teljesítettek sportolóink hiszen mindketten eljutottak a döntőig. Először Dominik, majd a következő mérkőzésen Tamás kezét emelte a magasba a vezetőbíró.
Négy induló három arany egy ezüst! Soha rosszabb kezdést!
ADIDAS Kupa
Light-contact
Cadet 2 47kg 1.Szabó Z.Dominik Zoltek SE
52kg 1.Szabó Tamás Esztergomi KBSE
Felnőtt 69kg 2.Hirsch Viktor Zoltek SE
89kg 1.Molnár Szabolcs Esztergomi KBSE
Ugyanezen a hét végén az itthon maradt sportolóink közül néhányan a Bizalom Kupa elnevezésű ökölvívó versenyen vettek részt.
Busa Gabriella, Szikszai Diána és Varga Tímea indultak a megmérettetésen.
Az első meccset Gabi vívta, aki kick-boxban elsősorban light-contact versenyző. Ez csak egyszer zavarta meg, a második menetben tarkójára kapott ütés után kézfeltartással jelezte, hogy kivonja magát a küzdelemből, az ökölvívás szabályai szerint ilyenkor számolni kell a versenyzőre. Ettől eltekintve végig magabiztosan, okosan gyűjtögette a pontokat, így egyhangú pontozással győztesen hagyhatta el a ringet.
A következő meccsen, az első menet közepén Dia rosszul lépett, és megsérült a térde. A padlóra került lányra a bíró számolni kezdett, pedig nem az ellenfele ütésétől esett el. A küzdőszelleme nagyságát jelzi, hogy a sérülés ellenére jelezte, hogy kész folytatni a küzdelmet, ám az edzők számára hamar egyértelművé vált, hogy ilyen állapotban nem küzdeni, így a súlyosabb sérülés elkerülése érdekében jobbnak látták, ha félbeszakítják a mérkőzést.
Az utolsó mérkőzést, amelyben érdekeltek voltunk Timi vívta, akit szemmel láthatóan zavart, hogy nem használhatta a lábait, emiatt kicsit bizonytalan volt az első menetben, de az idő múlásával folyamatosan javult a játéka, és szoros küzdelemben hozta a mérkőzést.