Kitüntették Zrínyi Miklóst

 
Zrínyi Miklós esztergomi kick-box edző, mesteredző, a megyei sportszövetségek szövetsége Kick-box szövetségének elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Balog Zoltán minisztertől. (2015.03.15.)

 

Az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át március 13-án a Pesti Vigadóban. A kitüntetettek között van a 2014-ben Komárom-Esztergom megyei Príma Díjjal is kitüntetett kick-box edző, Zrínyi Miklós (képünkön) is, aki példaértékű munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Az esztergomi születésű sportember 1980-ban kezdte edzői pályafutását. Elvégezte előbb a segédedzői, az edzői tanfolyamot, majd a Testnevelési Főiskola szakedzői tagozatát. 1991 óta irányítja a kick-box válogatott szakmai munkáját, tanítványai elsősorban light-contact és kick-light kategóriákban értek el kiemelkedő eredményeket. Az Esterházy Miksa díj mellett Pro Urbe Esztergomért díjat is kapott.

 

Többször kiérdemelte az év edzője elismerést is, emellett átvehette a Magyar Köztársaság Mesteredzője díjat is. A Semmelweis Egyetemen Testnevelési és Sporttudományi Karán szakedzők, középfokú edzők és sportoktatók képzésében, vizsgáztatásában is részt vesz, miközben a megyei kick-box szövetség elnökeként is tevékenykedik.

 

Saját nevelésű tanítványai az elmúlt 30 évben 131 érmet gyűjtöttek, felnőtt világbajnokságról 19 aranyat, 14 ezüstöt és 15 bronzot, Európa-bajnokságról 12 aranyat, 14 ezüstöt és 10 bronzot, junior versenyekről is többtucatnyi érmet hoztak haza. A Magyar Kick-Box Sportági Országos Szakszövetség szakmai igazgatója. Zrínyi Miklós (Esztergom, 1960. április 28. –) a Magyar Kick-box Szakszövetség Szakmai igazgatója, a felnőtt magyar kick-box válogatott szövetségi kapitánya, VI. danos mester, a Magyar Köztársaság mesteredzője.

 

Az edzői pályafutást egészen fiatalon (20 évesen) kezdte. Már az első időszakban teljesen nyilvánvaló volt számára, hogy ez a pályafutás egy egész életre szóló lesz. Végigjárta a szakmai ranglétrát. Elvégezte a segédedzői, majd a középfokú edzőit, később pedig szakedzői diplomát szerzett. A Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát, 2000-ben. 1984 óta dolgozik a Magyar Kick-box válogatott mellett. 1991 és 1996 között a Magyar Semi és Light contact felnőtt Válogatott vezetőedzője volt; 1996-tól a light-contact és a kick-light szakág vezetőedzője. Jelenleg a magyar Kick-box válogatott szakmai igazgatója.

 

Az alapítás óta a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box szövetség elnöke, a Magyar Kick-box Szövetség elnökségének tagja, a WAKO Világszövetség light-contact bizottságának elnöke és a szövetség edzői bizottságának elnöke. 2014-ben beválasztották a Mesteredzői Kollégium elnökségébe Sikerei sportvezetőként 1991 óta a light-contact és a kick-light válogatott folyamatosan a világ három legjobb nemzete közé tartozik, az esetek többségében pedig az éremtábla első helyén végzett.

A Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség 34 éves fennállása alatt válogatott versenyzői összesen 149 érmet gyűjtöttek be. Saját nevelésű tanítványai az alábbi eredményeket érték el: A felnőtt világbajnokságokon (15 vb-n) 20 aranyérmet, 16 ezüstérmet és 17 bronzérmet, az Európa-bajnokságokon (15 Eb-n) 14 aranyérmet, 15 ezüstérmet és 12 bronzérmet szereztek. Az utánpótlás világbajnokságon (6 vb) pedig 10 arany-, 10 ezüst- és 15 bronzérmet, az utánpótlás Európa-bajnokságokon pedig /2007-ben rendezték az elsőt/ pedig 5 arany-, 6 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek fiataljai.

 

Tanítványai, akik Eb-ken, vb-ken eredményt értek el Soós Rudolf, Kiss Beáta, Bády Gabriella, Kocsis Tünde, Lőrinczy Katalin, Hegyi Mariann, Balogh Attila, Mécs Ferenc, Szilágyi Diána, Poropszki Krisztina, Gál Judit, Hudoba Tamás, Krempf Réka, Pruzsinszky Ivett, Fenyvesi Márta, Hirsch Viktor, Szántó Sándor, Olasz Attila.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió