Kick-box: Krempf Réka Európa-bajnok

 
A Ligt-contact Európa-bajnokságon kitettek magukért megyénk kick-boxosai. Krempf Réka volt már világbajnok, most az öreg kontinens legjobbja címet is megszerezte Zrínyi Miklós mester tanítványa. A többi megyebeli versenyzőre sem lehetett panasz. (2008.12.03.)
A Ligt-contact Európa-bajnokságon kitettek magukért megyénk kick-boxosai. Krempf Réka volt már világbajnok, most az öreg kontinens legjobbja címet is megszerezte Zrínyi Miklós mester tanítványa. A többi megyebeli versenyzőre sem lehetett panasz. (2008.12.03.)

A női 50 kg.-ban Krempf Réka legyőzte a német, Jamille Castillo Preust, aki full-contactban is el szokott indulni. Nagyjából annyit csinált, amennyit kellett, ráérzett a távolágra, s így gond nélkül nyert. Ezt el is vártuk tőle. A következő mérkőzésen ha nehéz csatában is, de győzedelmeskedett a dán Johanna Striin ellen. Az utolsó menetben találta meg igazán önmagát és az ütőtávot, s ezzel döntős lett. 
A döntő mérkőzésen világbajnokunk a szlovén Stasa Lubej ellen lépett tatamira. Az elején a két lány szemmel láthatóan tartott egymástól, Réka elsősorban kézzel, ellenfele inkább lábbal próbált pontokat szerezni. Az első menet kiegyenlített küzdelmet hozott, majd Réka beleerősített. A második menetben is szoros volt a küzdelem, egyik versenyző sem engedhetett ki, ugyanis a másik abban a pillanatban "büntetett". A harmadik menetben egyre  nyilvánvalóbbá vált, hogy a rutinosabb magyar versenyző megnyeri a döntőt. Nem egyszer megkontrázta a támadó szlovén lányt, bár az eredmény így is szoros volt.

 

S a vége: Európa-bajnok Krempf Réka (jobbra)!!!

 
A friss Európa-bajnokkal a következő interjú született:- Idáig Európa-bajnokságot nem nyertem, ezüst és bronzérmet szereztem csak. Nagyon örülök neki, hogy a pályafutásom vége felé Európa-bajnoki címet sikerült szereznem.
- Nem volt egyszerű mérkőzés. Szoros pontarány alakult ki a végére. Mit tudtál erről a szlovén lányról?
- Tudtuk, hogy egy fiatal tehetség és a lába nagyon jó.
- Azt hiszem, a szlovénok általában jól rúgnak, hiszen a felkészítő edzőjük a többszörös kick-box és taekwon-do világbajnok Tomaz Barada.
- Igen, nagyon  jó a lábtechnikájuk, sőt, ez a kislány a kezét is jól használta. Arra kellett törekednem, hogy kizárjam a lábait, közelebb kerüljek és ne védjem le a rúgásait, mert a bírók még a levédett rúgásokat is megadták.
 - Mikor érezted, hogy ez a mérkőzés a Tied? - Az utolsó pillanatig hajtanom kellett, csak a legeslegvégén éreztem, hogy az enyém.
- Milyen tanácsokkal látott el edződ Zrínyi Miklós a mérkőzés közben?
- Az egyik volt ez a levédés, s hogy mozgásból közel kerülni , "rálépni" és megsorozni.
- A kondíciód milyen volt, hogyan bírtad az iramot?
- A harmadik menetben egy kicsit le kellett ráznom a kezem, lábam, de levegővel bírtam.
- Emlegetted, hogy pályafutásod vége felé jársz. Meddig láthatunk versenyeken?
- Sokan kérdezik ezt. Igazából addig, amíg jól érzem magam az edzéseken és versenyeken.
 55 kg-ban Molnár Mónika furcsa mérkőzésen szenvedett vereséget, a svájci Senguel Guezel ellenében. Mónit a második helyen emelték ki, s azt vártuk tőle, hogy a döntőbe jut, s a sorsolás alapján ez sikerülhetett volna. Sajnos az első menetet kicsit "elaludta", nem volt benne elég tűz. Megzavarta a pontozógép meghibásodása is. A további két menetben sokkal jobb volt, nagyot kellett fordítania. Tíz másodperccel a vége előtt Móni még vezetett, aztán összeakaszkodtak, s valamelyik bírónál megfordult az eredmény. 
 -Érthetetlen és egyben felháborító– Zrínyi mester csak ezt tudta mondani.
  
70 kg-ban Fenyvesi Mártaelőször a Aureila Froment (Franciaország) ellen diadalmaskodott. Mártit egyáltalán nem viselte meg a súlycsoportváltás, nagyon ügyensen küzdött.  Az elődöntőben megmutatta, hogyan kell egy kőkemény oroszt, Lilia Zaidlovát megverni. Bátran kezdeményezett, gyűjtötte a pontokat és a végén bevitt 3 fejrúgás után egy pillanatra sem lehetett kétségünk afelől, hogy Márti győzött. Karin Edenus (Svédország) játszotta a döntőt. Márta jóval technikásabb, míg a svéd hölgy magasabb és fizikálisan erősebb volt. Márti okosan megpróbálta kipontozni ellenfelét, e sorok írója szerint jelentősen több találatot is elért, de érthetetlen módon a pontozó bírók mást láttak.
-Márti az EB egyik legkiegyensúlyozottabb versenyzője volt. Higgadtan, okosan, magas szintű technikai tudását kihasználva küzdötte végig a kontinens bajnokságot.
teljesítményét kiemeli, hogy az elődöntőben orosz sportolót győzött le. Szerintem aranyérmet érdemelt volna, de a pontozóbírók erőteljesen a svéd versenyző mellett álltak. –nyilatkozta Zrínyi mester, Márti edzője.
 
A férfiak 74 kg-os mezőnyében  a remek formában lévő Olasz Attila először az észt Roman Siitsont. búcsúztatta, majd egy kemény küzdelemben múlta felül a svájci Ivo Furrert. A döntőbe jutásért - talán az EB egyik legjobb versenyzője- az orosz Szergej Zsukov ellen mindent megpróbált, de most az orosz jobb volt. Így Attila egy becsülettel kiharcolt bronzéremnek örülhetett.
-Úgy éreztem ezen az EB-n sikerült nagyon jól küzdenem. Ennek azért is örülök, mert ezt a versenyt szántam az utolsó világversenyemnek. Egyre nehezebb összeegyeztetni a mindennapi életemet a magas-szintű sportolással. Mindent megpróbáltam, jól ment a küzdelem , mégis az orosz versenyző volt a jobb.
 84 kg-ban Novák Jenő a taktikai utasítások be nem tartása miatt veszített egy döntetlen szagú mérkőzésen, az olasz Isidoro Gianluca Stitzer ellen. Pedig mindössze pár másodperc hiányzott a továbbjutáshoz.
 A Ligt-contact Európa-bajnokság megyei vonatkozású eredményei 
74 kg.
Eb. Szergej Zsukov (Oroszország)
2.Bertalan Levente (Ausztria)
3.Olasz Attila (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edzö Zrínyi Miklós 79 kg.
84 kg.
Eb. Mural Puhajev (Oroszország)
7.Novák Jenö (Magyarország, Esztergomi KBSE)
Nök:
50 kg.
Eb. Krempf Réka (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edzö:Zrínyi Miklós 2.Stasa Ljubej (Szlovénia) 3.Sinead Beasley (Írország) 3.Johanna Striim (Dánia)
55 kg.
Eb. Maria Kushtanova (Oroszország)
8.Molnár Mónika (Magyarország, Esztergomi KBSE)
70 kg.
Eb. Karin Edenius (Svédország)

2.Fenyvesi Márta (Magyarország, Zoltek SE) Edzö:Zrínyi Miklós 3.Lilia Zaidlova (Oroszország) 3.Claire Louise Sweetman (Írország)

További fotók a megyebeli versenyzőkről

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió