Kick-boksz sikerek

 
Közel 200 sportoló részvételével rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség az ötfordulós Területi Bajnokság 1.fordulóját az esztergomi Mindszenty általános iskola tornacsarnokában. (2011.03.07.)

Közel 200 sportoló részvételével rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség az ötfordulós Területi Bajnokság 1.fordulóját az esztergomi Mindszenty általános iskola tornacsarnokában. (2011.03.07.)

A versenyre a Dunántúl szinte minden területéről érkeztek. Ezeken a versenyeken az alacsonyabb fokozatú, kevesebb mérkőzésszámmal rendelkező, illetve kezdő sportolók mérik össze tudásukat. Remek hangulatú mérkőzéseket láthattunk a ringben és a tatamikon egyaránt.

A végelszámolásnál az Esztergomi KBSE örülhetett a legjobban, hiszen az összesített csapatversenyben az élen végeztek, megelőzve a szombathelyi Controll SE és a budapesti Dragon Team csapatát.

Az esztergomiak összesen 13 aranyérmet, 13 ezüstérmet és 9 bronzérmet bunyóztak össze.

Remek kis versenyt láthatott a szépszámú közönség. Volt itt minden, ami egy versenyhez szükséges: öröm, szomorkodás, nevetés, sírás, orrvérzés és nagyon sok jó küzdelem. – mondta Zrínyi Miklós a szövetség elnöke.

 

Kick-boksz: Sikeres évkezdés

 Két megmérettetés is várt az Esztergomi Kick-Box SE utánpótlás csapatára. Először 11 fő vett részt a Nyergesújfalun megrendezett övvizsgán. Az ifjú harcosok már korán reggel gyülekeztek a tornateremben, hogy számot adhassanak kick-box tudásukról, felkészültségükről és kitartásukról. Mindannyian derekasan helytálltak az egész napos megmérettetésen és megszerezték első övfokozatukat, sőt volt, aki olyan jól teljesített, hogy több szintet is ugrott. Így 10. kyu-t kapott Jánossi Márk, Kisjuhász Dominik, Reményi M. Bendegúz, Tóth Csenge és Vörös Sándor. 9. kyu-t ért el Hangya Dávid, Kovács Jákó Gábor, Magyar Szabolcs és Sulyok Roland. A 11 főből pedig a legmagasabb övfokozatot Besir Ádám és László Barnabás érdemelte ki, akik 8. kyu-t, azaz sárga övet kaptak.

Egy héttel később már a versenyzőké volt a főszerep, hiszen ekkor került sor a 4Fight Területi Bajnokság 2011. I. fordulójára Esztergomban, ahol 12-en képviselték csapatunkat, és egytől egyig éremmel tértek haza. Az első versenyén debütáló Reményi M. Bendegúz a gyerekek +32 kg-os súlycsoportjában semi-contact szabályrendszerben összeszedetten bunyózva bronzéremmel zárt. A szintén debütáló László Barnabás (Cadett 1, -37 kg) a döntőben csapattársával, Kajtár Bencével mérte össze tudását. A fiúk látványos light-contact küzdelméből a rutinosabb Bence került ki győztesen, így ő szerezte meg az aranyérmet és Barni az ezüstöt. Bence semi-contacban is tatamira lépett, ahol az első „elizgult” küzdelem után felszívta magát a bronzmérkőzésre és győzelmet aratott.

Az idén első éves Cadett 1-es korosztályú Vígváry Viktor (-57 kg) a döntőbe jutásért folyó küzdelemben ezúttal alulmaradt, de így is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A Balogh testvérek, Krisztián (C1 -42 kg) és Kevin (C1 -28 kg), valamint Engelbrecht Ádám (C2 -42 kg) is dupláztak, azaz mindhárman semi- és light-contact szabályrendszerben is aranyérmesek lettek. Krisztián mindkétszer csapattársával, Újvári Csongorral került össze a döntőben, aki így mindkét kategóriában a szintén szépen csillogó ezüstéremmel térhetett haza.

A csapat egyetlen lány indulója, Spisák Anett (C1 -42 kg) semi-contactban lépett tatamira és csupán az utolsó másodpercekben bekapott 1 ponttal csúszott le a döntőbe jutásról. A bronzmérkőzésen viszont már kétség sem fért hozzá, hogy ő a jobb és nyert.

Cadett 2 korosztályban indult Jánosi Máté (-69 kg) és Hegyesi Dániel (-57 kg) is. Semi-contacban először Dani lépett pástra és több mérkőzés után ezüstéremmel zárt, míg Máté fegyelmezett küzdelmekkel az aranyéremig meg sem állt. Dani pedig light-contactban tett ugyanígy.

Az összevont junior és felnőtt korcsoportban induló Vereckei Ádám (-63 kg) szintén a döntőig jutott, ahol egy magasabb övfokozatú fiúval találkozott. Az első menetben kicsit megszeppenten bunyózó Ádám, sajnos későn ébredt a második menetben, így minimális különbséggel kikapott, de szép eredmény az ezüstérem is.

Tehát összesítésben ismét kiváló eredménnyel zárt a csapat, hiszen 9 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel folytatták az egyre javuló és fejlődő tendenciát. Ráadásul ezzel a teljesítménnyel az éremtáblázat első helyén végeztek, ami bíztató a közelgő Diákolimpiára nézve.

                                                        OHN

További képek a versenyekről (KLIKK!)

 
 

Szántó Sándor, a gyerekek edzője, a következőket nyilatkozta:

„Ez volt az első megmérettetés az idei évben, így nagy izgalommal várhattuk, kinek, hogy sikerült a felkészülés. Heti 3 alkalommal tréningeztünk, hogy a versenyről a legfényesebb érmekkel térhessen haza csapatunk! Ezúttal hat lelkes fiatal képviselte a nyergesi különítményt.

A legfiatalabbak közül az újonc Tolnai Zalán nagyon ügyesen küzdött, de ellenfele kicsit rutinosabbnak bizonyult, így Zalán sajnos érem nélkül zárta a bajnokságot. A gyermek fiúk után a legkisebb lány súlycsoportok következtek. 32 kg-ban Schmidt Zsófia, +32 kg-ban pedig Babocsai Boglárka mindenki meglepetésére a gyönyörűen csillogó ezüstéremmel térhetett haza. A lányok utána Cadet II-es fiúk küzdelme következett, 52 kg-ban Csomor Dániel lépett tatamira. Dani kénytelen volt egy súlycsoporttal feljebb indulni, a súlykülönbség sajnos érezhető volt, remekül küzdött, de nagy bánatunkra a dobogóról lemaradt.

69 kg-ban Uzsák József, már a kicsit rutinosabbak közé tartozott ebben a mezőnyben, első mérkőzésén még nem volt teljesen felpörögve, így óriási csatában egy ponttal alul maradt ellenfelével szemben, de a bronzmérkőzésre olyannyira összeszedte magát, hogy 10 pontos különbséggel, technikai K.O.-val győzött és zsebelte be a bronzérmet.”

A torna végén következtek a várva várt, legnagyobb súlyú felnőtt férfi versenyzők. Ekkorra már mindenki a küzdőtér köré gyűlt és nagy ámulattal nézte a hatalmas pofonokat. Csapatunk legtermetesebb versenyzője, Csuport Imre nem hagyott kétséget afelől, hogy győzni jött a viadalra. Nagyszerű, kőkemény bunyóval a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Remekül küzdött mindenki, a sok edzés meghozta gyümölcsét. Elégedetten térhetünk haza egy rövidke pihenőre, ugyanis hétfőn este már újból edzés, készülünk a következő megmérettetésre - tette hozzá Hirsch Viktor.

 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió