III. Soroksári Kempo Küzdelmi Kupa

 
Kirándulást tettek az esztergomi kick-boxosok, és egy másik küzdősport, a kempo  keretein belül mutatták meg ügyességüket. (2010.06.14.)
Kirándulást tettek az esztergomi kick-boxosok, és egy másik küzdősport, a kempo  keretein belül mutatták meg ügyességüket. (2010.06.14.)
A rendszeresen megrendezésre kerülő soroksári versenyek eddig rendszerint jó hangulatúak, és mindenképpen eredményesek voltak számunkra, így most is nagy lelkesedéssel készültünk a megmérettetésre. A verseny a korosztályos küzdelmekkel kezdődött, ahol először Gózon Ádám lépett a tatamira. A két menetes meccsekhez szokott versenyző a kempo szabályok szerinti 1x2 perces meccsen nem tudott eléggé felpörögni, így sajnos nem sikerült nyernie. Egy súlycsoporttal feljebb két versenyzőnk is indult: Hollender Dávid és Gyetvai Ádám is a döntőbe jutott. A házi döntőben két eltérő stílus csapott össze: most Ádám agresszív bunyója bizonyult hatékonyabbnak Dávid kivárós, elsősorban rúgásokra épülő taktikájánál. Ádám full-contactban is nevezett, de mivel nem volt a súlycsoportjában ellenfél, egy kategóriát följebb lépett. Bár keményen állta ellenfele támadásait, a súlykülönbségből fakadó erőfölény egyértelmű volt. A komolyabb sérülések elkerülése végett a ringsarokból vetettek véget a mérkőzésnek.
                A felnőttek közt Buják Tamás kezdett light-contactban, aki magabiztos, látványos stílusban győzte le ellenfeleit. Megérdemelten nyerte meg a kategóriát, sajnálatos hogy a döntőben elszenvedett sérülés miatt a full-contact nevezését vissza kellett mondania, pedig a 63 és 69 kilos, összevont kategória döntőjében is összejöhetett volna a házi döntő Huk Péterrel. Így viszont a megváltozott sorsolás miatt Peti lehetőséget kapott, hogy revansot vegyen a light-contactban elszenvedett vereségért: amíg a tatamin nem találta önmagát, addig a ringben magabiztos és agresszív volt, így az elődöntőben búcsúztatta azt, akitől ő kikapott a lightban. Sajnos a sérülések nem kerülték el, a döntőt egy bokasérülés miatt kénytelen volt feladni, így neki csak az ezüstérem jutott. a 84 kg-os súlycsoportban Hargitai Viktor nevezett light és full-contacban egyaránt. A tatamin két magabiztos győzelemmel első helyet ért el, míg a ringben az első meccsén technikai KO-val győzött, a döntőben az állóharcot preferáló Viktor nem tudott kiszabadulni ellenfele fojtásából, így a mérkőzés lekopogással ért véget.
Kummer Balázs a light-contactban elszenvedett szoros vereség után a full-contcban nem akarta a véletlenre bízni a döntést. Remekül kivédekezte ellenfele földharcra való törekvését ( ezt ugyebár a kickboxban nem szoktuk meg ) és a végén megszerezte az aranyérmet.
                A lányok közül Varga Tímea, Németh Janka és Krsák Kitti nevezett. Timi be is gyűjtötte a csapat legeredményesebb versenyzőjének járó képzeletbeli díjat: Kemény, agresszív, pörgős bunyót mutatott be, így light és full contact szabályrendszerben is győzött. Németh janka hasonlóan jó teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt light-contactban. Kitti elszántan küzdött, de sajnos ellenfele jelentős méretbeli különbségét nem tudta kompenzálni. Bronzérme így dícséretes!
                A Soroksári Kempo Kupa ismét remek hangulatú, és eredményes verseny volt, a csapatból nevezett valamennyi versenyző a dobogóra állhatott legalább egy szabályrendszerben. Gratulálunk minden versenyzőnek, és az egész csapat nevében köszönet illeti edzőnket, Zrínyi Miklóst a felkészítését.
Eredmények.
Aranyérmesek: Varga Tímea, Németh Janka, Buják Tamás, Hargitai Viktor, Kummer Balázs, Gyetvai Ádám és Varga Tímea még egyszer
Ezüstérmesek:        Gózon Ádám, Hargitai Viktor, Kummer Balázs
Bronzérmesek: Krsák Kitti és Gyetvai Ádám
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió