Esztergomi kick-boxosok éremesője

 
Az Esztergomi Városi Sportcsarnokban rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség a 2010. évi területi bajnokság 3. fordulóját. Mintegy 150 versenyző mérte össze tudását, az eszetergomiak valamennyien a dobogón végeztek. (2010.10.18.)
Az Esztergomi Városi Sportcsarnokban rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség a 2010. évi területi bajnokság 3. fordulóját. Mintegy 150 versenyző mérte össze tudását, az eszetergomiak valamennyien a dobogón végeztek. (2010.10.18.)
. Az Esztergomi KBSE utánpótlás csapatát betegség miatt csupán 9 fiatalember képviselte, de ők mindannyian dobogós helyezést értek el, sőt hárman kétszeres is felállhattak a dobogó legfelső fokára.
A megmérettetés a semi-contact szabályrendszer küzdelmeivel kezdődött. A gyerek korcsoportban ketten képviselték az EKBSE csapatát, ráadásul mindketten a +32 kg-os súlycsoportban. Vígváry Viktor fegyelmezetten és összeszedetten küzdött végig és mindhárom ellenfelét legyőzve vehette át a győztesnek járó legfényesebb medált. Az egyik legnépesebb súlycsoport másik résztvevője, Kajtár Bence is szépen dolgozott, azonban a döntőbe jutásért a nála jó egy fejjel magasabb hosszúlábú győri fiúval került szembe, aki kihasználva adottságait győzött. Ezután Bence a bronzmérkőzésen ismét bizonyíthatott és magabiztos győzelmet aratott.
A Cadet 1 korosztályban öten léptek az EKBSE színeiben tatamira. Először a 28 kg alattiak súlycsoportjában Balogh Kevin mérkőzött, aki végre minden izgalmát leküzdve aranyérmes lett. Nem sokkal később bátyja, Balogh Krisztián (Cadet 1, -42 kg) is küzdőtérre lépett, aki felbuzdulva öccse teljesítményén szintén meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. Ugyanebben a súlycsoportban a másik ágon Újpesti Krisztián a jó kezdés után, kicsit elizgulta a döntőbe jutásért folytatott küzdelmet, de végül a bronzmérkőzésen újra magára talált és ő sem távozott érem nélkül.
A Cadet 1 korosztály legnépesebb súlycsoportjában, a 37 kg alattiak között is két EKBSE-s érem született. Először az első versenyén induló Besír Ádám hozta el a bronzérmet. Majd Engelbrecht Ádám, aki végig nagyon okos és kiemelkedő küzdelmet mutatva versenyzett, a döntőben is remekelt és megszerezte a csapat újabb aranyérmét.
Hegyesi Dániel már cadet 2-es korcsoport 52kg-ban lépett tatamira. Dani végig egyenletes szép teljesítményt nyújtva aranyérmes lett. A korosztály -69 kg-os versenyzői között lépett tatamira Jánosi Máté, aki szintén a döntőbe jutásért vérzett el, minimális különbséggel egy magasabb övfokozatú ellenféllel szemben. A bronzmérkőzésen már meggyőző fölénnyel nyert.
A semi-contact szabályrendszer eredményhirdetését követően került sor a light-contact küzdelmekre. Itt is a legfiatalabbak kezdtek, azaz Kajtár Bence és Vígváry Viktor, akik a semihez hasonlóan a light mezőnyben is remekeltek. Házi döntőre került sor a gyerekek +32 kg-os súlycsoportjában, hiszen a két esztergomi fiú küzdött meg egymással az aranyéremért. Újfent Viktor bizonyult jobbnak, így ő hódította el az első, míg Bence a dobogó második fokát.
Cadet 1 és 2 korcsoportban a Balogh fivérek, Engelbrecht Ádám és Hegyesi Dániel ismét a döntőbe verekedte magát, ahol végül súlycsoportjában Krisztián és Ádám arany-, Kevin és Dani pedig ezüstérmes lett. Sajnos Újpesti Krisztián a döntőbe jutásért folyó küzdelem során sérülést szenvedett, így vezető pozícióból feladni kényszerült a versenyt.
- A verseny előtt csak remélni mertem, hogy ilyen szép teljesítményt nyújtanak majd a fiúk, bár előzetesen bizakodásra adott okot, hogy mindannyian keményen végigdolgozták a felkészülési időszakot az őszi versenyszezonra. Nagyon elégedett lehetek, hiszen az eddigi közös munkánk során most nyújtották a legkiegyensúlyozottabb és legmeggyőzőbb teljesítményt, amit igazol a 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérem is – mondta büszkén Olasz Attila, a gyerekek edzője.
Továbbra is várjuk az érdeklődőket! Infó: www.esztergomkickbox.hu
 
                                                       Az EKBSE Tudósítójától
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió