Vértes Expón a KEM SZÖSZ

 
A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) Tatabányán, a megyeházán tartott sajtótájékoztatót, amelyen részt vettek a leendő Által-ér-völgyi kerékpárutat érintő három település polgármestere is. (2011.08.25-28.)

Az Által-ér-völgyi kerékpárutat

2200 ember használja majd naponta

 

 

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) Tatabányán, a megyeházán tartott sajtótájékoztatót, amelyen részt vettek a leendő Által-ér-völgyi kerékpárutat érintő három település polgármestere is.

 

   Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke kimerítően beszélt a kezdeti lépésekről, amikor 13 esztendeje megszületett az ötlet: legyen kerékpárút Tata, Vértesszőlős és Tatabánya között. Azóta az elnök az ügy gesztora, aki külön hangsúlyozta, hogy a három település polgármestere, Michl József (Tata), Schmidt Csaba (Tatabánya) és dr. Nagy Sándor (Vértesszőlős) kiemelten kezelte és kezeli az Által-ér-völgyi kerékpárút megépítését, amelynek mintegy három hónapig tartó munkálatai a jövő év tavaszán megkezdődnek, és remélhetőleg még bringázásra alkalmas időben át tudják adni rendeletetésének.

 A KEM SZÖSZ történetében első alkalommal vesz részt kiállítóként a XVIII. Vértes Expón a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban, amelynek nyitó napján – augusztus 25-én 9.30-tól – bringás felvonulást tartanak, vagyis a Vértes Expo megnyitójára kerékpárral érkezik a közönség sportosabb része. Horváthy Lóránt elmondta, hogy a „Tekerj velünk az expóra!” felhívásra már most sokan jelezték részvételi szándékukat. A szervezők remélik, hogy a közéleti szereplőkhöz nagy számban csatlakoznak azok, akik ezzel a bringás felvonulással felhívják a figyelmet az egészséges életre, és arra, hogy az Által-ér-völgyi kerékpárút elkészültével hamarosan kulturált, biztonságos szakasz kötheti össze Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát.

    A tatabányai városházától a sportcsarnokig tartó távot a kezdők is könnyedén legyűrhetik. A Vértes Expo kiállításon az Által-ér-völgyi kerékpárúttal érintett három település is „jelen” lesz a KEM SZÖSZ standján, ahol természetesen a települések helyi kerékpárutas terveit, elképzeléseit is ismertetik majd.  

     Horváthy Lóránt ismertette még, hogy a maga lehetőségeivel a szövetség is támogatja a kerékpárút megépítését, mégpedig kerékjegy kibocsátásával. Ezek már el is készültek, 200 és 500 forintos értékben, amelynek vásárlói az Által-ér-völgyi kerékpárút elkészültéig több alakalommal is részt vehetnek nyereménysorsolásokon, amelyeknek stílszerűen kerékpárok lesznek a fődíjai. Mellette különböző értékes sportszerek találnak majd gazdára.

   Michl József polgármester arról beszélt, hogy milyen nagy horderejű a kerékpárút megépítése, amely a munkába járás és a sport mellett a turisztikát is fellendítheti. Hasonló véleményen volt Schmidt Csaba, aki hozzáfűzte, hogy Tatához hasonlóan Tatabányán is megépülnek az Által-ér-völgyi kerékpárútra csatlakozó bringás utak.

 Ezután Michl József jelezte, hogy már most vásárolna kerékjegyet. Meg is kapta Horváthy Lóránttól az 1-es sorszámút, a kettes dr. Nagy Sándoré lett, míg a hármas Schmidt Csabáé. Az új kerékpárutat a felmérések szerint 2200 ember használja majd naponta.

 
Péntek Sándor
 
 
KEM SZÖSZ a XVIII. Vértes Expón
Kerékjeggyel segítik a kerékpárút építését
 
 

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) történetében első alkalommal vesz részt kiállítóként a XVIII. Vértes Expón a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban.

 

   A Vértes Expo megnyitójára kerékpárral érkezik a közönség sportosabb része. A „Tekerj velünk az expóra!” felhívásra már most sokan jelezték részvételi szándékukat. Reményeink szerint a közéleti szereplőkhöz nagy számban csatlakoznak azok, akik ezzel bringás felvonulással felhívják a figyelmet az egészséges életre, és arra, hogy az Által-ér-völgyi kerékpárút elkészültével hamarosan kulturált, biztonságos bringás szakasz kötheti össze Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát. A távot a kezdők is könnyedén megtehetik a tatabányai városházától a sportcsarnokig – a nyitónapon augusztus 25-én 9.30 órától.

 A Vértes Expo kiállításon az Által-ér-völgyi kerékpárúttal érintett három település is „jelen” lesz a KEM SZÖSZ standján, ahol, természetesen a bringás tervek, elképzelések kerülnek majd előtérbe.

 

***
 

A Tatabánya-Vértesszőlős-Tata útvonalú Által-ér-völgyi kerékpárút létesítéséhez nagy reményeket fűznek a három település lakói. Tatán, Vértesszőlősön és Tatabányán már a fő bringás útvonalra csatlakozás tervei is elkészültek, hogy minél jobban és szélesebb körűen megvalósuljon az immáron 13 esztendeje dédelgetett álom. 

 A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) elnöke,

Horváthy Lóránt (13 éve kerékpárút létesítésének ötletgazdája, gesztora) elmondta, hogy a maga lehetőségeivel a szövetség is támogatja a kerékpárút megépítését, mégpedig kerékjegy kibocsátásával. Ezek már el is készültek, 200 és 500 forintos értékben, amelynek vásárlói több alakalommal is részt vehetnek majd nyereménysorsoláson, amelyeknek stílszerűen kerékpárok lesznek a fődíjai. Mellette különböző értékes sportszerek találnak majd gazdára. A három település több pontján lehet majd vásárolni kerékjegyet (ezekről a helyszínekről rövidesen pontos tájékoztatót adunk a www.kemsport.hu honlapunkon. Természetesen a Vértes Expón is vásárolhatók kerékjegyek.

 
 
KÖZOP 3.2.0/C-08-2010-0003 azonosító számú,

Tatabánya – Vértesszőlős – Tata

településeket összekötő közlekedési célú
Által- ér-völgyi kerékpárút
kerékpárút építése
 

A projekt megvalósítására Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, Vértesszőlős Község Önkormányzata, Tata Város Önkormányzata, valamint a Komárom – Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége konzorciumi összefogással, közösen nyújtott be pályázatot az Által-ér völgyében elhaladó kerékpárút megvalósítása céljából. A pályázatot a Happy Bike Kft. készítette el. A konzorciumot a támogatási szerződés aláírásakor Tata Város Önkormányzata képviseli.

 

 

A pályázatot a Közlekedési Operatív Program Irányító Hatóságának vezetője támogatásra érdemesnek ítélte. A támogatásban részesített pályázat keretében beállított összes elszámolható költség 100%-os támogatásban részesül.

 

A pályázat előkészítésével egy időben megkezdődtek a kerékpárút építésével érintett ingatlanok tulajdon viszonyának rendezése is. A kerékpárút engedélyezési terveit Partner Mérnök Iroda Kft., a kerékpáros hidak engedélyezési tervét Membrán Mérnök Iroda Kft. készítette el.

 

A kerékpárút kiépítését indokolja, hogy az 1. számú főút, - mely a térség legjelentősebb forgalmát bonyolító útvonal a három település között – erős emelkedők, beláthatatlan kanyarok miatt alkalmatlan a biztonságos kerékpározásra, az út műszaki átalakítása nem megoldható a szűk keresztmetszeti lehetőségek és a többszörös hídátívelések miatt.

A balesetveszély ellenére azonban a kerékpáros-forgalom igen jelentős.

A projekt átfogó célja a régió fejlődésének elősegítése, az érintett lakosság életkörülményeinek javítása, hosszú távú célja a települések közötti gépjármű-forgalom csökkentésével a környezet védelme. Az Által-ér völgyi kerékpárút kialakítása növeli a közlekedés biztonságát és lehetőséget teremt a hivatásforgalmi kerékpározás elterjedéséhez Tata – Vértesszőlős – Tatabánya települések között.

 

A projekt összköltsége 479 486 050 Ft, melyből a támogatási konstrukció keretében 444 520 057 Ft a támogatás.

Az el nem számolható költségek 34 965 993 Ft, amely Tata Város Önkormányzatát terheli. Ezen keretek között kerül kiépítésre a tatai belterületi kerékpárút szakasz, amely a pályázat keretei között nem támogatott beruházás.

 

A projekt keretében 6,8 km hosszú, 2,7 m széles kétirányú kerékpárút épül, mely az előzetes felmérések alapján naponta körülbelül 2200 fő kerékpáros forgalmat bonyolít a települések között. A kerékpárúthoz pihenőhely, illetve kerékpártároló is készül.

A kerékpárút kezdő szelvénye a Tatabánya, 8135. sz. közút (Rákóczi u.) - Lapatári út körforgalmi csomópontnál a meglévő kerékpáros átvezetésnél található. A kerékpárút a Tatabánya, Vértesszőlős és Tata külterületén haladva jut el Tata belterületére a Fáklya utcáig.

A kerékpárút nagyrészt az Által-ér bal majd a jobb partján halad, és önálló vonalvezetéssel éri el a végszelvényt. A Vértesszőlősi vasútállomáshoz egy 366,90 fm hosszú bekötőág épül ki.

A létesítményt a három település önkormányzatai együttesen tartják karban, ennek költségét saját költségvetésükből biztosítják. A projekt megvalósítása 2012. tavaszán megkezdődhet. A projekt várható zárása: 2012. év vége.

 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió