Ellezdődött a 40. Tour de Hongrie

 
Tizenkilenc csapat 133 versenyzőjének részvételével kedden délután megkezdődött a 40. Tour de Hongrie, az egy hetes magyar körverseny.(2019.06.12)

A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő vasárnapig tartó első kategóriás viadalon 890 kilométer lesz az össztáv. A három korábbi győztes is ott van a mezőnyben: a luxemburgi Tom Thill (2015), az észt Mihkel Raim (2016), valamint a címvédő olasz Manuel Belletti. Utóbbi remek formában érkezett, hiszen a néhány napja végetérő Giro d'Italián négy szakaszt is az első tízben fejezett be.

A magyarokon kívül ilyenből is akad a nevezettek között, hiszen a Neri Sottoli színeiben ott lesz Giovanni Visconti, aki 2013-ban két szakaszt is nyert a Giro d'Italián, két évvel később pedig elsőként zárta a hegyi pontversenyt.

A háromszoros olasz bajnok, harminchat éves Giovanni Visconti szintén elindult a Neri Sottoli színeiben. Ő 2013-ban két szakaszt is nyert a Giro d'Italián, két évvel később pedig elsőként zárta a hegyi pontversenyt. Várhatóan versenyben lesz a Tour de Hongrie összetett dobogójáért.

Tegnap a Prológ előtt Ivan Basso, a Kometa sportigazgatója, kétszeres Giro d'Italia-győztes korábbi klasszis versenyző tekert végig a pályán.

Magát a 4 km-es időfutamot a cseh Jan Barta (Elkov-Author) nyerte, 4:17-es idővel. Mögötte a mezőnyversenyben a kétszeres lett bajnok Krists Neilands lett a második kevesebb mint egy másodperccel elmaradva a győztestől. Harmadikként a lengyel Piotr Brozyna ért célba.

A 16 hazai versenyző közül a legelőkelőbb pozícióban a 14. helyen Dina Márton végzett. Valamivel több mint hat másodperccel volt lassabb az ötszörös cseh időfutambajnok Bartánál.

A viadal megtekintése mellett az érdeklődők a hét során különböző kísérőprogramokon vehetnek részt. Így például kedden délután 15:20-kor a kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso lesz az első kerékpáros, aki teljesíti a prológ pályáját, szerdán 11 órától a Kometa Cycling Team tulajdonosa, Alberto Contador és a sportigazgató, Ivan Basso tart közönségtalálkozót a velencei rajt előtt, majd ugyanazon a napon az AmaTour Pilis keretein belül a kétszeres Giro d'Italia-győztes olasz klasszissal tekerhetnek együtt a vállalkozó szelleműek.

A verseny minden szakaszát élőben közvetíti az M4 Sport, az Eurosporton pedig a napi összefoglalók mellett a hétvégi két szakaszt sugározzák élőben.

Eredmény, prológ (4 km, egyéni időfutam):
1. Jan Barta (cseh, Elkov-Author) 4:17.20 perc
2. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 0.34 másodperc hátrány
3. Piotr Brozyna (lengyel, CCC Development) 2.09 mp h.

14. Dina Márton (Kometa) 6.28 mp h.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió