Magyar kata-bajnok a komáromi Den Shin Dojo

 
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a WKF magyar bajnokságot, melyre több mint 700 versenyző nevezett, köztük a komáromi Den Shin Dojo is Pataki László két danos és Filep Imre hét danos mester vezetésével. (2017.05.29.)

Az első napon az új nevelésű versenyzői csapat mutatkozott be: Rigla Regina Amarilla a 10 évesek között katában és kumitében harmadik helyezést, Köteles Ákos a 8 évesek között katában harmadik helyezést, míg László Patrik a 12 éves kategóriában második helyezést ért el. A csapat többi tagja is kiemelkedően szerepelt, éppen csak lemaradva a dobogóról.

A második napon Filep Ádám, az U 21-es kategóriában egyéni katában bronzérmet nyert, míg Véber Éva a dobogó harmadik fokára állhatott kumite felnőtt 55 kg-os kategóriában.

A felnőtt kategóriában, az elmúlt években érmes kata csapat Albert Patrikkal és Mészáros Zsolttal kiegészülve magyar bajnok lett.

Filep Imre hét danos mester kiemelkedőnek, az utóbbi évek legeredményesebb megmérettetésének nevezte a szereplést, hiszen a magyar bajnoki arany mellett, sok versenyző közel állt a döntőbe jutáshoz, az érem szerzéshez.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió