Coubertin-díjat kaptak fiataljaink

 
Pierre de Coubertin-ről, az újkori olimpiák atyjáról elnevezett díjat vehetett át a svájci Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeumban francia, német és lengyel diákok mellett megyénk öt fiatalja. Fogarasi Ágnes, Heitz Katalin, Izbéki Balázs, Kovács Regina és Lestár Zita annak köszönhették a díjat, hogy kiváló sporteredményeiken kívül jó német vagy francia nyelvtudással büszkélkedhetnek és emellett a közösségért végzett aktív és áldozatos munkát is folytatnak.(2017.07.27)

Kitüntetettjeink


A díjkiosztó a hétfőtől péntekig tartó Coubertin-hét egyik fénypontja volt. Emellett azonban számos más izgalmas esemény is várta a fiatalokat a franciaországi Besanconban. A nyelvi animáció, sportvetélkedő, evezőtúra, városlátogatás, sporteseményekhez kapcsolódó előadások és workshopok mind azt a célt szolgálták, hogy a huszonegy szerencsés résztvevő a nyelvi akadályokat leküzdve, a sport határokat átívelő és közösségteremtő ereje által összekovácsolódjon.

A résztvevők


Az esemény a Landessportbund Rheinland-Pfalz, az Association Européenne des Sports Bougogne Franche-Comté és a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége szervezésében valósult meg.

Workshopon

Így látta a Franciaországban eltöltött hetet az öt fiatal:

 

„A Pierre de Coubertin hét volt életem egyik legjobb élménye. Mint minden, ez is nehezen indult, de a végére fájdalmas pillanat volt a búcsú. A héten rengeteg jobbnál jobb program volt, ami fejlesztette a kreativitásunkat és lehetőséget adott arra, hogy más nemzetek nyelvébe nyerhessünk bepillantást. Ha ki kellene emelnem egy programot, mindenképpen a specialitások estéjét emelném ki, ahol minden csoport bemutathatta a saját országa különlegességeit az ételektől kezdve a slágerekig.”
Fogarasi Ágnes: íjászat, Nyergesújfalu SE, Eötvös József Gimnázium és Kollégium

„Eleinte kicsit megijedtem a program láttán a sok feladat és kevesebb szabadidő miatt; viszont nagyon jól éreztem magam végig a kreatív tevekénységeken. Megtanultam, hogy nem kell félni, hanem bátran belevágni és használni a fantáziám. Ez csak egy a rengeteg élmény közül, amiben részesültem. De csupán a társaság miatt is megérte volna a részvétel! Köszönöm.”
Heitz Katalin: úszás, Hódy Sportegyesület, Tatai Református Gimnázium

„Először is nagyon köszönöm, hogy elutazhattam erre az egy hétre, mert ez a néhány nap tényleg felejthetetlen élményé vált számomra. Ráébredtem, hogy habár még van mit javítani, de jól értem és beszélem a német nyelvet (az angolt is). Külföldi barátokat (magyarokat is) sikerült szereznem, akikkel remélem a későbbiek során is tudok majd találkozni és a kapcsolatunkat tovább mélyíteni. A programok klasszak voltak, pont úgy, mint kísérőink, akik nélkül egyértelműen nem lett volna ilyen élvezetes ez az egész hét. Habár eddig sosem tervezgettem, innentől szívesen vennék részt ehhez hasonló programokban. Még egyszer köszönöm a lehetőséget.”
Izbéki Balázs: atlétika, TSC Geotech, Tatabányai  Árpád Gimnázium

„Néha még mindig rácsodálkozom és alig értem, hogyan érdemeltem ki ezt a díjat, mindenesetre  nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek,  akinek része volt abban, kiutazhattam. Úgy érzem, sosem voltam még ilyen boldog. Nehéz összefoglalni, amit ez az egy hét adott. Nagyon élveztem minden percét és megkedveltem mindenkit. Bevallom, szerelmes lettem a Genfi tavi tájba…”
Kovács Regina: atlétika, Tatai Atlétikaklub, Tatai Református Gimnázium

„Nagyon jó lehetőségnek tartom ezt a programot a fiatalok számára.  Sokat segített nekem a nyelvvizsgára való készülésben. A hangulat és a társaság is hihetetlen jó volt. Senki sem maradt egyedül és ez szuper dolog. A programok érdekesek és szórakoztatóak voltak. Olyan helyekre is eljutottunk, ahova valószínűleg soha se lett volna lehetőségünk. Például Lausanne-ba, az Olimpiai Múzeumba, ami az egyik legnagyobb élmény volt.”
Lestár Zita: tájfutás, Megalodusz Sportegyesület, Eötvös József Gimnázium és Kollégium

A díjakkal


A Kemszösz elnöksége nevében köszönjük Árendás Katinka, Varga Anita szakmai vezetők önkéntes és sikeres munkáját, valamint Varga József megbízható és biztonságos gépjármű vezetését!

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió