A megye elismerő kitüntetései

 
Komárom-Esztergom megye kitüntető címeit és elismeréseit, valamint a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjakat ünnepi közgyűlésen adták át a Megyeházán. Az elismerést átvevők között volt Szabó Ferenc, a FÉKEMSZ elnöke és a komáromi Molnár Péter parasportoló.

Komárom-Esztergom megye kitüntető címeit és elismeréseit, valamint a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjakat ünnepi közgyűlésen adták át a Megyeházán. Az elismerést átvevők között volt Szabó Ferenc, a FÉKEMSZ elnöke és a komáromi Molnár Péter parasportoló.

 

A rangos eseményen Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Simon Géza alelnök, dr. Péntek Péter megyei főjegyző, dr. Pozsárné dr. Alt Dóra aljegyző mellett Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott, dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára és Kontur Pál parlamenti képviselő is részt a rendezvényen.  Ott voltak a megye településeinek elöljárói, Tatát Michl József más elfoglaltságára tekintettel Horváthy Lóránt alpolgármester, a megyei sportszövetségek szövetsége (KEM SZÖSZ) elnöke képviselte.

A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért kitüntető címet az a Szabó Ferenc kapta, aki rengeteg szállal kötődik Tatához. A Fogyatékkal Élők Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségének elnöke 1985-ben szerezte az első, 1998-ban a második diplomáját, tanító-gyógypedagógus. Szabó Ferenc tanulásban akadályozott fiatalokat tanít már 20 éve, elsősorban testnevelésre. Különböző országos szövetségekben töltött be tisztségeket: a Magyar Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége kosárlabda szakágának alelnöke volt 2004-ig. A Magyar Paralimpiai Bizottság alapító elnökségi tagja volt. Jelenleg a Magyar Parasport Szövetség kosárlabda szakágvezetője.

1997-ben alapította a Don Bosco Egyesületet, főként szabadidős, értékteremtő tevékenységek folytatására fogyatékos, nehéz sorsú fiatalok számára. A Fogyatékkal Élők Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségének 2004 óta az elnöke. Szabó Ferenc rengeteget tett a nemzetközi kapcsolatokért, a FÉKEMSZ rendre részt vesz aktívan a Trinacionális Találkozókon, melyek kapcsán megismerkedhettek a német, valamint a francia társszervezetek életével és sok hasznos tapasztalatot szerezhettek.

Szabó Ferenc két éve a KEM SZÖSZ és a megyei kézilabda-szövetség elnökségi tagja, de Tatabánya város sporttanácsának is tagja. Munkásságáért két kitüntetést vehetett át a megyeszékhely képviselő-testületétől kiváló nevelő és sporttevékenységéért. Életét, tevékenységét végig kísérte, kíséri a sport, a fogyatékkal élők élete, vagy éppen mindkettő egyszerre. Hisz benne, hogy a fogyatékkal élőkkel foglalkozni nem csak fontos, de hálás feladat is.

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a komáromi Molnár Péter parasportolót külön elismerésben részesítette, mert fogyatékossága ellenére nemcsak komoly sportteljesítményt ért el, hanem egyben aktív szerepet vállal napjaink legfontosabb környezetvédelmi kihívásainak és a Duna Stratégia cselekvéstervének népszerűsítésében.

Molnár Péter parasportoló 12 éves hosszútávfutó múlttal rendelkezik. Ezen időszak alatt számos hosszú távú versenyt teljesített. Ezek közül néhányat külön is kiemelve: paratriatlon Európa-bajnok lett, négyszer teljesítette az Ironmant, 27-szer a maratont, nyolcszor a 24 órás futást, egyszer pedig a 6 napos futást, amelyen 621 kilométert tett meg. Már ezek a rendkívüli eredmények is mutatják, hogy különleges akaraterejű, és elhivatott sportember.

2013 nyarán egy különleges távot is teljesített. A Duna mellett a Duna deltától a fekete-erdei forrásig 6 hét alatt 7 országon keresztül 3000 kilométert futott végig, és a nemzetközi Duna napon érkezett meg a németországi Donaueschingenbe. Az eredményt, amely már önmagában is rendkívüli, különlegessé teszi a futás célja: népszerűsíteni a magyar EU-s elnökség alatt elfogadott Duna stratégia 11 cselekvési tervét, és felhívni a figyelmet azok megvalósításának a fontosságára, továbbá a Duna Stratégia népszerűsítése, közismertté tétele.

Molnár Péter a teljesítmény és a közösségi célok népszerűsítésének összekapcsolásával példát mutat mind a fiatalok, mind pedig a Duna-menti országok lakói számára, hogy a térségi közös célokat csak kitartással és összefogással érhetjük el.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió