Élénk érdeklődés mellett tartották meg a Komárom-Esztergom Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) éves rendes közgyűlését, amelyen az Által-ér völgyi kerékpárút építésének jelentőségéről is szó volt. (2012.03.01.)
Horváthy Lóránt elnök beszámolójában értékelte az elmúlt év jelentős rendezvényeit, amelyek közül kiemelkedett a KEM SZÖSZ fennállása 20 éves jubileumi ünnepsége. Ezen az eseményen részt vett a Rajna-pfalzi Sportszövetség népes delegációja is. Az ünnepségen tovább erősödött a két területi egység közötti partnerkapcsolat. Horváthy Lóránt kiemelte, hogy a németek továbbra is sokat segítenek, ez anyagiakban is megmutatkozott.
– Sajnos bevételi lehetőségeink behatároltak, a pályázat útján elnyerhető pénzek pedig egyre csökkennek – mondta az elnök. – Az NCA-tól régebben még kétmillió forintot is elnyertünk, tavaly mindössze négyszázezer forintot. Ez meghatározta működésünket, nagyon takarékosan kell gazdálkodnunk.
A KEM SZÖSZ Tata, Vértesszőlős és Tatabánya önkormányzata mellett negyedik tagja a remények szerint késő őszre elkészülő Által-ér völgyi kerékpárút konzorciumának. 13 éve éppen Horváthy Lóránt ötlete alapján kezdődött meg a kerékpárút tervezése, ehhez viszont pályázati pénzre volt szükség, amelyet tavaly el is nyert a három település.
Az elnök ismertette, hogy hamarosan készen lesznek a kivitelezési tervek, és akkor kilehet írni a közbeszerzési eljárást. A kerékpárt három hónap alatt elkészülhet, és két híd is épül majd a szakaszon. Mivel a pályázat csak a külterületi részre biztosítja a pénzt, így Tata belterületén, 200 méteres szakaszon a helyi önkormányzat állja a költségeket. Ugyanígy lesz Tatabányán is.
Rónai Ferenc, a kerékpáros szövetség elnöke, aki kiváló pályázatíró, felhívta a jelen lévő tagszövetségek vezetőinek figyelmét, a pályázati lehetőségekre, de az adó egy százalékát felajánlók megkeresése is jó bevételi lehetőségnek mutatkozik. Minden kicsit meg kell becsülni.
Rónai Ferenc a jó példákat is megemlítette. Ilyen volt az elmúlt évben a tatai Horváth Zoltán vezette természetjáró szövetség, amely a Magyar Olimpiai Bizottságtól nyert el 1 400 000 forintot, de támogatót talált a Gerecse 50-re is, amelyre három éven át 500-500 ezer forintot kap egy nagy hazai sportszerforgalmazó cégtől.
Szappanos István, a kézilabda-szövetség elnöke a partnerkapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, de nem rejtette véka alá, hogy egyre nehezebb az anyagiakat előteremteni. Áprilisban a fiú és egy leány serdülőválogatottal Rajna-Pfalzban vesznek részt a hagyományos nemzetközi tornán. A kísérőkkel együtt negyvenketten utaznak, és csak a busz költsége közel egymillió forint.
Örvendetes a kosárlabda szövetség megújulása. Gurszki Géza és Kláris Zoltán agilis szervező munkájának köszönhetően már megyei bajnokságot is tudnak rendezni több mint 10 csapat részvételével.
Péntek Sándor