A KEM SZÖSZ évi rendes közgyűlése

 
Már hagyomány, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) a Tatai Edzőtáborban tarja éves, rendes (évadzáró. évadnyitó) közgyűlését. Ezúttal is az impozáns tekecsarnok adott otthont a fórumnak. (2014.02.25.)
 

Már hagyomány, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) a Tatai Edzőtáborban tarja éves, rendes (évadzáró. évadnyitó) közgyűlését. Ezúttal is az impozáns tekecsarnok adott otthont a fórumnak. (2014.02.25.)

  Első napirendi pontként az elsősegély nyújtás és baleset megelőzés témájában tartott aktuális, és minden részletre kiterjedő érdekes előadást Fogarasiné dr. Kiss Zsuzsanna, a baji körzet háziorvosa.
 


 – Az elsősegélynyújtás minden embernek nem csak erkölcsi, de törvényben előirt kötelessége is. A Büntető Törvénykönyv szerint, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérültnek, balesetet szenvedettnek, vagy olyan személynek, aki az életét vagy testi épségét veszélyeztető helyzetbe jutott, szabadságvesztéssel sújtható – ismertette elöljáróban Fogarasiné dr. Kiss Zsuzsanna.

 Az ismert tatai orvos sok érdekes információval szolgált. Többek között ismertette, hogy jelentős tényező a segélynyújtó munkáját befolyásoló pszichés hatás, hiszen a súlyos sérülések, tömegbalesetek bénítóan hathatnak. A pszichés felkészülés és a gyakorlat enyhítheti a sokkoló élmény hatását.

A közgyűlés azzal a változtató kéréssel kezdődött, hogy Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke 2013. évi értékelését ismertető napirendi pontját vegyék egy kalap alá a szövetség által elnyert pályázatokkal. A logikus javaslatot, a közgyűlés egyhangúan megszavazta.

Horváthy Lóránt beszédében kifejtette, hogy a KEM SZÖSZ egyenletesen, stabilan működik, bár a bevételi oldalon nagy csodát nem tehet a szervezet. Csak a takarékos gazdálkodás segíthet, és a pályázati lehetőségekre lehet valamelyest számítani, bár az utóbbi években ezek a lehetőségek, források is alaposan beszűkültek. A legfontosabb a Tatabánya Fő tér 4. szám alatti szövetségi iroda fenntartása.

Horváthy Lóránt azt is hangsúlyozta, hogy a KEM SZÖSZ továbbra is segíteni szeretné a sportági szakszövetségeket, és erre keresik a forrásokat. A Magyar Olimpiai Bizottság 2012-ban adott ugyan támogatást a szövetségnek, de ma más nincsenek arra utaló jegyek. Pedig a támogatásból a szakszövetségek is részesültek, amely jól jött működési, szervezésiköltségeik kiegészítéséhez.

Horváthy Lóránt nagyon fontosnak tartja a pályázatok napra készen figyelését. Még az olyan „apró pénz”, mint a szakmai pályázaton elnyert 402 ezer forint is sokat jelent a szövetség életében. Beszélt az elnök a Sportért, a Sportolókért Alapítványról is, amelynek köszönhetően több tehetséges sportoló is kapott támogatást.

Szépnek tűnik, és segítőleg növeli a működés bevételi forrásait az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségénél a TÁMOPpályázaton elnyert 10 millió forint. A 2014. május 30-ig tartó projektnek sokkötelező eleme van, amely a forrás/program oldal jelentős részét voltaképpen felemészti. Horváthy Lóránt elmondta, hogy ennek ellenére nagyon hasznosnak tartja a projektet, amely sok értékes információval, tudnivalóval látja el a szövetségeket, az egészségmegőrzés és sport viszonylatában. Ami viszont örömteli, a projekt lehetőséget ad 800 ezer forintos eszközbeszerzésre a KEM SZÖSZ tagszövetségeinek.

Az elnök beszélt még arról az örvendetes dologról, hogy a KEM SZÖSZ (pontosabban Horváthy Lóránt által) megálmodta Által-ér-völgyi kerékpárút 2013-ban nagy megelégedésre teljes mértékben elkészült.

A KEM SZÖSZ javaslatai is a megyei fejlesztési stratégia részei lettek, ez is bizakodásra adhat okot – vélekedett Horváthy Lóránt. A www.kemsport.hu is megújul hamarosan, a Regio Regia Kft igen előnyös ajánlatott tett a szövetségnek.

Nemzetközi kapcsolatok: a KEM SZÖSZ országosan mintaértékű partnerkapcsolatot gondoz több mint húsz éve a németországi Rajna-Pfalz tartomány sportszövetségével. Ez a kapcsolat töretlenül, és kiválóan működött az elmúlt évben is. 2014 évben várható a tenisz kapcsolat megújulása. Német barátaink a lehetőségekhez mérten,töretlenül anyagilag is támogatják a KEM SZÖSZ-t és a szövetségek kapcsolatainak ápolását. Végül, a szövetség 2014. évi költségvetés tervezetének összeállítását ismertette a KEM SZÖSZ elnöke, amelyet egyhangúan elfogadott a közgyűlés.

 
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió