NB II: dorogi vereség Siófokon

 
Két rossz formában lévő csapat mérte össze erejét vasárnap délután, hiszen a Dorogi FC legutóbbi három meccsén csak egy pontra volt jó, a Balaton-partiak pedig még nyeretlenek voltak idegenben. (2020.10.26.)

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, a 19. percben Tajthy Tamás beadása után Elek Bence felhőfejesét Mursits a bal kapufára tornázta, ahonnan a kapuba pattant a labda. A folytatásban is a Siófok volt aktívabb, Mursitsnak többször is bravúrral kellett megakadályoznia, hogy még nagyobb bajba kerüljenek a dorogiak. A félidőben maradt az egygólos vendégvezetés.

 

A folytatásban előbb egy nagy dorogi lehetőség maradt ki, a 65. percben Vígh Ádám fejesét mentették a védők, ám két minutum elteltével már érkezett az egyenlítés: Vígh Ádám használta ki a siófoki védelem bizonytalanságát, megtolta a labdát és tizenhárom méterről a jobb alsóba lőtt. Sokáig nem örülhettek a gólnak a dorogi szurkolók, újabb két perccel később ugyanis egy jobboldali szabadrúgás után Balogh Bence Benitó elé pattant a labda, aki tizenhét méterről, elemi erővel a kapu bal oldalába bombázott.

 

Az eredmény a folytatásban már nem változott, így végül a siófokiak rossz szériája szakadt meg. A Dorogi FC 4-4-5-ös mérleggel áll a bajnokságban. Következhet a Kiskunfélegyháza elleni idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzés, szerdán 12:30-tól.

 

Németh Szabolcs: – Küzdelmes mérkőzésen két gólt ajándékoztunk ellenfelünknek. Nem ez az első alkalom, hogy pontrúgást követően kapunk gólt, a jövőben ezen változtatnunk kell!

 

Labdarúgás, NB II., 13. FORDULÓ

 

DOROGI FC–BFC SIÓFOK 1-2 (0-1)

 

Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, 400 néző. Vezette: Veizer R. (Punyi Gy., Hofbauer R.)

 

DOROGI FC: Mursits – Nagyházi (Nyíri, 60.), Dlusztus, Rjasko, Papp M. – Beke (Délczeg, 60.), Lénárt, Csillag (Mészáros Á., a szünetben), Tóth B. – Vígh Á., Girsik (Beliczky, 78.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.

 

BFC SIÓFOK: Hutvágner – Izing, Jagodics B., Polényi – Gaál B. (György, 86.), Tajthy T., Balogh B., Kecskés (Horváth M., 54.), Kiss B. – Elek B., Hajnal G. (Horváth P., 63.). Vezetőedző: Gál István.

 

Gólszerző: Vígh Á. (67.), ill. Elek B. (19.), Balogh B. (69.).
Sárga lap: Tóth B. (21.), Papp M. (56.), illetve Kecskés (14.), Izing (62.), Tajthy (76.).

 

Dorog-Siófok 1:2

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió