Kiemelt vízitúra megállóhely lesz Komárom

 
Kezdődhet hamarosan a koppánymonostori volt Gomb-Rocsó területén létesülő vízitúra megállóhely próbaüzemeltetése.(2019.03.05)

Az önkormányzat korábban több hazai várossal közösen pályázatot nyújtott be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség úgynevezett aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt felhívására, amely pozitív elbírálásban részesült. A vízi megállóhely helyszíne Komáromban a koppánymonostori, önkormányzat tulajdonban lévő volt Gomb-Rocsó terület lett.

„A helyszínen öt konténer már elkészült” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila. A polgármester hozzátette: két öltöző konténer, egy vizesblokkal ellátott (WC-zuhanyzó) és két csónaktároló konténert telepítettek a szakemberek.

„A faburkolásuk, a kerítésépítés, valamint a tereprendezés még folyamatban van. A jogerős használatbavételi engedély megszerzése után kezdődhet a próbaüzemeltetés. A pályázatban vállalt tényleges üzemeltetés 2020-ban kezdődik” – emelte ki Molnár Attila.

A pályázati forrásból Lapátos Minősítési Rendszer alapján létesülő vízitúra megállóhelyek: Komárom, Lábatlan, Esztergom, Dömös, Rácalmás, Dunaújváros, Bölcske, Kalocsa és Baja. A projekt összköltsége több mint 300 millió forint.

Öt konténer már elkészült

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió