Kupagyőztes lett az SZPK férficsapata

 
Február végén az elődöntőkkel kezdődött meg az első ízben final four rendszerben megrendezésre kerülő floorball Magyar Kupa döntő. Elsőként a női döntőbe jutás dőlt el a Neumann Pillangók - Phoenix Fireball és az IBK Cartoon Heroes - SZPK Komárom mérkőzéseken. A neumannos lányok 5-3-as eredménnyel mentek tovább, míg az SZPK 10-9-re győzött és jutott ezzel a döntőbe. (2017.02.26)

Az SZPK férficsapata

A férfiak mezőnyében a komáromi csapat ugyancsak a Mesehősökkel csapott össze, akárcsak a nőknél. Nem csak a párosítás, hanem a végeredmény is megismétlődött, ezúttal azonban a hosszabbításig kellett várni a győztes találatra. A másik elődöntőben a házigazda Dunaújvárosi Egyetem csapata a bajnoki címvédő Phoenix Fireballt fogadta. A találkozón bár az első gólt a hazaiak szerezték végül kijött a két együttes közötti két osztálybeli különbség (OB3 - OB1) és 10-1-gyel zárult.


A bajnokság másnapján a döntőké volt a főszerep, mindkét nemnél a tavalyi mérkőzések ismétlődtek meg, így az SZPK mindkét csapata visszavághatott ellenfelének a 2016-os vereségért. A női fináléban szoros első harmad után a középső húsz percben elhúzott a Neumann és az előnyből később sem engedtek, így magabiztosan lettek a 2017-es női Magyar Kupa győztesei.


A férfiak között egy három éves sorozat szakadhatott meg, hiszen a komáromiak ennyi ideje nem tudták legyőzni a Phoenix csapatát. A zárt védekezésnek és a kiváló kapus teljesítményeknek köszönhetően kevés gól esett az első két harmadban, 2-1-re az SZPK vezetett ekkor. Tizenkét másodperccel az utolsó játékrész kezdete után már egyenlő volt az állás, majd három perccel később ismét a narancsmezesek szerezték meg a vezetést, melyet az utolsó pillanatokban - egy kihagyott büntetőt követően - növeltek tovább egy góllal, mikor a Phoenix már hat mezőnyjátékossal próbált egyenlíteni, kapus nélkül.


Női Magyar Kupa döntő 2017
Neumann Pillangók - SZPK Komárom 11-6 (4-4, 5-1, 2-1)
Legjobb játékosok: Szarvas Vera (Neumann), Huszár Ágnes (SZPK)


Férfi Magyar Kupa döntő 2017
Phoenix Fireball - SZPK Komárom 2-4 (0-1, 1-1, 0-2)
Legjobb játékosok: Haris Tibor (SZPK), Hotz Erik (Phoenix)

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió