Kitekintő: Vállalkozásban a helyközi buszjáratok

 
Hetven százalékos volt siker azon a  pályázaton, amelyet a Vértes Volán Zrt. írt ki tíz helyközi járat működtetésére. Képünkön dr. Horváth István vezérigazgató. (2008.089.10.)

Hetven százalékos volt siker azon a  pályázaton, amelyet a Vértes Volán Zrt. írt ki tíz helyközi járat működtetésére. Képünkön dr. Horváth István vezérigazgató. (2008.089.10.)

 

Vállalkozásban a helyközi buszjáratok egy része a Vértes Volán Zrt-nél. Összesen tíz helyközi járat működtetésére írt ki pályázatot a Vértes Volán Zrt., melyből hétre érkezett érvényes ajánlat. Mint azt dr. Horváth István vezérigazgató elmondta, jó tapasztalatokkal rendelkeznek az elmúlt két esztendőből, mióta külső vállalkozásoknak adtak ki menetrendszerinti járatokat. A gazdaságilag is megfelelő konstrukció most tovább bővül. A Volán Egyesülés Közbeszerzési Irodájában kihirdetett eredmény szerint a pályázat nyertese a Kékesbusz Kft. Ők adták a legelőnyösebb ajánlatot, így a szerződés megkötése után, 15-étől már az új vállalkozó autóbuszaival és vezetőivel találkozhatnak az utasok Esztergom-Dorog térségében.

Németh Tamás helyközi üzletág igazgató hangsúlyozta: az érintett vonalakon sem a menetrend, sem a viteldíj, sem pedig az utazási feltételek nem változnak.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió