Öten kaptak Tatán sportolói ösztöndíjat

 
Tatán, a Városháza dísztermében került sor az idei sportolói ösztöndíjak átadására. 2017-ben öt tatai fiatal sportoló nyerte el a támogatást, melyet Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Bencsik János országgyűlési képviselő és Michl József polgármester adott át. (2017.03.24)

Tata sportösztöndíjas diákjai


Az ösztöndíj odaítélésének célja azoknak a Tatán élő vagy itt sportoló sikeres fiataloknak a támogatása, akik válogatott kerettagként nemzetközi rangadókon vesznek részt. A megmérettetésre való felkészülés és a külföldi versenyekre  utazás komoly anyagi terhet ró a fiatal sportolók családjára, ezért ennek viseléséhez járul hozzá a város. Az ösztöndíj adományozásával így biztosítható, hogy legeredményesebb sportolóink továbbra is tatai színekben tudjanak elindulni a versenyeken. Az elmúlt két évben négyen nyerték el az ösztöndíjat, az idén azonban már öten kaphatták meg, kiemelkedő eredményeik nyomán. Az ösztöndíj egy éven át havi 40 000 Ft-ot biztosít a jutalmazott sportolóknak.

Michl József elmondta: - az ösztöndíjat azért hozták létre, hogy a Tatán fiatalon válogatott kerettaggá váló sportolókat itt tarthassuk a városban, és ne kerüljenek át fővárosi egyesületekhez, hanem Tatát is képviselhessék a sportéletben. A polgármester az ösztöndíjra utalva hozzátette: - olyan összeget állapítottak meg, amely túlmutat a jelképességen, és növeli a családok biztonságát abban, hogy van értelme a gyermeküket a sportban tovább támogatni.


Az önkormányzat által 2015-ben alapított, a „Sportolók ösztöndíjáról” szóló  rendelet alapján Tata város polgármestere sport ösztöndíjat adományozott 2017-ben  az alábbi személyeknek:

Esztergályos Patrik (párbajtőröző), az OMS Tata Iron Trade Vívóegyesület sportolója, edző: Partali Csaba, vezetőedző, egyesület elnöke: Plásztán Attila. Legjobb eredmény 2016-ban: Junior Európa Bajnokság csapat 1. hely, Junior Világbajnokság csapat 2. hely
Kecskeméti Ronald (ökölvívó), a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület sportolója, edző: Flórián Béla, Kuzma Csaba, egyesület elnöke: Mészáros Károly. Legjobb eredmény 2016-ban: Országos Diákolimpia 1. hely, Európa Bajnokság 3. hely, Országos Bajnokság 1. hely
Kovács Petra Sára (kajakozó) a Tatai Hódy Sportegyesület versenyzője, edző: Czina László, vezetőedző, egyesület alelnöke Császár Attila. Legjobb eredmény 2016-ban: Síkvízi Magyar Bajnokság K-2 500 m 2. hely, K-2 200 m 2. hely, Olimpiai Reménységek Versenye K-2 500 m 2. hely, K-2 200 m 2. hely
Kun Anna (párbajtőröző), az OMS Tata Iron Trade Vívóegyesület sportolója, edző: Partali Csaba, vezetőedző, egyesület elnöke: Plásztán Attila. Legjobb eredmény: Magyar Bajnokság egyéni 3.hely, Magyar Bajnokság csapat 2. hely, Suzhou Világ Kupa egyéni 12. hely, Európa Bajnokság csapat 4. hely, összesített U 23 európai körverseny 1. hely
Pazár Anna Luca (kajakozó), a Tatai Hódy Sportegyesület versenyzője, edző: Czina László, vezetőedző, egyesület alelnöke Császár Attila. Legjobb eredmény 2016-ban: Síkvízi Magyar Bajnokság K-1 500 m 2. hely, Olimpiai Reménységek Versenye K-1 500 m 4. hely

 

Az ösztöndíjak átadását követően a helyszínen írták alá a Tata Város Önkormányzata, és a kiemelt tatai sportegyesületek között létrejött támogatási szerződéseket is:

-az OMS Tata Iron Trade Vívóegyesülettel,

-a Tatai Sportegyesülettel,

-a Kőkúti Sasok Diáksport Egyesülettel,

-a Tatai Atlétikai Clubbal,

-valamint a Tatai Hódy Sportegyesülettel.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az ösztöndíj átadása előtt megtekintette az új városi sportcsarnok, a jégsátrat, és Michl József polgármesterrel valamint Bencsik János országgyűlési képviselővel ellátogatott az edzőtáborba is, ahol egyeztettek a Tatai Olimpiai Központ tervezett fejlesztéséről. Az államtitkár tatai programja végén a sajtónak elmondta: - az a sportszeretet ami a városban és a városvezetés körében érzékelhető, példaértékű Magyarországon. Ezt látva a fejlesztések nem állhatnak meg, hiszen biztosítani kell minden lehetőséget Tatán az egészséges életmódhoz, az utánpótlás neveléshez és az élsporthoz egyaránt.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió