Jók a fiatal dzsúdósaink

 
Hat arany-, három ezüst- és három bronzérem volt a megye cselgáncsozóinak termése az utánpótlás országos bajnokságban. (2015.10.09.)

A Tatai Edzőtáborban rendezték meg a Diák A korosztályos országos bajnokságot, ahol megyénk versenyzői is kiválóan szerepeltek. Az Ippon Judo Tatabánya SE hét fővel képviselte magát, melyből öten döntőig jutottak. A lányok 38 kilogrammos súlycsoportjában Keller Rebeka végzett az élen, míg a fiúknál Szabó Áron (35 kg), Kovács Bence Ferenc (38 kg) és Pokk Armand (49 kg) is bajnoki címet szerzett. A 41 kg-ban versenyző Kovács Attila Dávid végül ezüstérmet nyert. Az egyéni küzdelmek után a fiúk részt vettek a regionális csapatbajnokságon is, melyen harmadik helyezést sikerült elérniük. Megyénkből bajnoki címet nyert még Kara Angéla (32 kg), a Tokodaltáró sportolója, míg a Tatai AC színeiben versenyző Galambos Bernadett (45 kg) ezüst-, Staudt Zétény (41 kg) pedig bronzérmet szerzett.

A 23 éven aluliak bajnokságára Budapesten került sor, a megyei dzsúdósok itt is alaposan kitettek magukért. Az Ippon Judo SE színeiben szereplő, junior világbajnoki ötödik helyezett és felnőtt Európa-Kupa győztes Salánki Evelin minden mérkőzését ipponnal nyerte,  így a 78 kilogrammosok mezőnyében nem is lehetett kérdéses a bajnoki címe. A plusz 78 kilogrammosok között versenyző Varga Réka bronzérmet szerzett. Kitűnően szerepeltek a leányváriak is, Rábai László 90 kg-ban a második, míg Kerstner Róbert a plusz 100 kg-osok között a harmadik helyet szerezte meg. Csernoviczki Csaba, az Ippon Judo SE Tatabánya felkészítő edzője szerint a megyei utánpótlás már hosszú évek óta meghatározónak számít a sportágban és továbbra is a hazai élmezőnyhöz tartozik, míg a tatabányai klub tartja helyét az ország legeredményesebb egyesületei között. – Mindehhez persze megfelelő szakemberek is kellenek, márpedig  Fábián Béla, Nagy István Levente és Sasaki Yu is remek munkát végez egyesületünknél – árulta el a sikerek egyik titkát Csernoviczki Csaba.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió