Újabb szép birkózó sikerek

 
Több nívós versenyen is részt vettek a Tatabányai SC birkózói, akik szép sikereket értek el. Továbbra is dinamikusan fejlődik a klub, ezt az egyre szebb eredmények is bizonyítják. (2015.11.14.)

Győrben rendezték a tragikusan elhunyt Klauz László emlékére azt a nemzetközi versenyt, ahol tatabányai fiatalok is az indulók között voltak.

Versenyzőink közül Zóni Dániel a dicséretes II. helyen végzett, míg Mislai Bence harmadik lett.

A verseny jó felkészülést szolgál az őszi diákolimpiákra.

 

Eredmények:

Gyermek I. 26 kg Zóni Dániel II. hely

Diák II. 69 kg Mislai Bence III. hely

 

Edzők: Turák Pál és Ungi Lajos.

 

Junior kötöttfogású és női országos bajnokság – Tatabánya

Tatabánya volt a házigazdája a 2015.évi junior női szabadfogású és a férfi kötöttfogású országos bajnokságnak.

A kiválóan megrendezett bajnokságon ott voltak a város és a Magyar Birkózó Szövetség vezetői is valamint Sámuel Botond a TSC ügyvezető-elnöke is.

Réczi Bianka megvédte tavalyi junior magyar bajnoki első helyét és Tóth Patricia is óriási küzdelemben maradt alul a döntőben, Wendler Zsuzsa és Mónika egyaránt a harmadik helyen végzett.

A fiúk közül Bíró Gergő második, míg Borka Kevin az ötödik helyezést ért el.

 

Eredmények:

Női
44 kg Réczi Bianka I. hely
55 kg Tóth Patrícia II. hely
55 kg Wendler Zsuzsanna III. hely
59 kg Wendler Mónika III. hely
Férfi
50 kg Bíró Gergő II. hely
60 kg Borka Kevin V. hely

Edzők: Katona Géza és Turák Pál

 

Kadet kötöttfogású obCegléd

Cegléden rendezték meg a kadett korcsoport országos döntőjét. A nagyon erős mezőnyben az 50 kg-os Járinka Dániel a harmadik helyen végzett, míg a korengedménnyel induló Gyürky Tibor beverekedve magát a legjobbak közé az ötödik helyen ért célba.

Nagy Arnold és Farkas Nándor nem került a legjobb 6 közé.

Eredmények:

50 kg Járinka Dániel III. hely

63 kg Gyürky Tibor V. hely

Edzők: Katona Géza és Turák Pál.

Kadet szabadfogású obCsepel -

A Pénzügyőr SE rendezésében Budapest- Csepelen zajlott le a 2015. évi kadet szabadfogású országos bajnokság.

A Tatabányai Sport Club 3 versenyzővel képviselte az egyesületünk színeit.

Farkas Nándor kellemes meglepetésre a 3. helyen végzett, míg Sztancs Csaba

hosszú betegség után még nem teljesen felépülve a dicséretes 5. helyezést csípte meg. Lencse Sándornak sajnos nem sikerült az erős mezőnyben a legjobb 6 közé jutnia.    

Eredmények:

42 kg Farkas Nándor III. hely
100 kg Sztancs Csaba V. hely

Edző: Turák Pál, Katona Géza és Takács János.

Diák I. szabadfogású rangsorverseny – Orosháza

Az országos bajnokságra való bejutás volt a tét az orosházi diák I. rangsorversenyen. Négy tatabányai induló közül ketten Balázs Bálint és Deák Zoltán révén a dobogó 3. fokán végeztek. Jól teljesített Harsányi Roland is, aki sérülten is a pontot érő 5. helyen zárt. Tebele Marcellnek sajnos nem sikrült a 6 közé kerülés.

Eredmények:

46 kg Balázs Bálint III. hely
58 kg Harsányi Roland V. hely
85 kg Deák Zoltán III. hely

Edző: Turák Pál és Koller András

 

Serdülő szabadfogású rangsorversenySzentes

Serdülő birkózóink Szentesen szálltak harcban a serdülő rangsorversenyen.

Sok sérülés és betegség gátolta a jobb szereplést és igazából Bodnár Patrik

teljesítményét lehet dicsérni, akit csak a döntőben tudott ellenfele megverni

Eredmények:

+100 kg Bodnár Patrik II. hely

Edző: Turák Pál és Ungi Lajos

 

NB II. csapatbajnoki selejtező nyugati „B" csoport – Érd Nagy elánnal készültek a Tatabányai Sport Club birkózói a 2015. évi felnőtt csapatbajnoki küzdelmekre. Sajnos munkahelyi elfoglaltságok és sérülések miatt néhány sportolónk hiányzott, de így is bizakodással tekintettünk a küzdelmek elé.

Egy nagyon erős csoport kiélezett küzdelmeinek lehettünk tanúi, hisz az oda és visszavágók valamennyi mérkőzése nagy összecsapásokat hozott és a kora éjszakába nyúló küzdelmek 22 órákor értek véget.

A csapat nagyot teljesített és kissé peches körbeverések folytán (megvertük a csoport 1. Csepelt is) végül is a 3. helyen végeztünk.

Eredményeink:

Odavágó

Tatabányai SC - Csepel II.  20:13
Tatabányai SC - Érd  14:18
Tatabányai SC - Dorog II.  21:12

Visszavágó

Tatabányai SC - Csepel II.  12:19
Tatabányai SC - Érd  17:15   
Tatabányai SC - Dorog II. 10:20

Végeredmény:

  1. Csepel II. 10 pont
    II. Érd 6 pont
    III. Tatabányai SC 6 pont
    IV. Dorog II. 2 pont

A tatabányai csapat tagjai: Borka Kevin, Nagy Arnold, Üveges Csaba, Koller András, Kósa Dániel, Ungi Lajos, Sztancs Csaba, Meiszter Máté (H.Szondi), Balogh László, Fekete Gábor, Csordás Dávid (H.Szondi),

Edzők : Turák Pál, Katona Géza és Takács János

 

 

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió