Birkózás: versenyről versenyre

 
Kecskeméten, Naszvadban és Kaposváron léptek szőnyegre a Tatabányai SC birkózói. A sikerek ezúttal sem maradtak el. Örvendetes, hogy a fiatalok sorozatosan vehetnek részt rangos viadalokon, ez fejlődésüket nagyban elősegíti. (2015.03.02.)

Felnőtt szabadfogású és Női válogató verseny Kecskemét

Felnőtt szabadfogású versenyt rendezett mind női, mind férfi vonatkozásban a Kecskeméti TE. birkózó szakosztálya. A verseny színvonalát finn, szlovák, német, lengyel versenyzők is emelték a magyar élvonal mellett. Mivel Tatabányán inkább a kötöttfogású szakágat művelik, így a férfiak között egy indulónk volt, a tavalyi magyar bajnokság harmadik helyezettje Üveges Csaba révén. Csaba remekül hozta az elvárásokat, hisz mindössze a magyar válogatott Molnár Józseftől kapott ki és a visszamérkőzésen minden mérkőzését megnyerve végül is bronzérmes lett. A felnőtt nők mezőnyében három elsőéves junior korú hölgyversenyzőnk indult, akiknek természetesen a tapasztalat és a rutinszerzés volt a lényeges. 48 kg-ban Réczi Bianka első mérkőzésén német ellenfelét legyőzve jutott tovább és a döntőbejutásért sajnálatos és fájó módon vereséget szenvedett a püspökladányi Papp Melániától, akivel nagy harcban áll a junior válogatott mez kivívásáért. A bronzmérkőzésen gyors tusgyőzelmet aratva végül is harmadik lett. 53 kg-ban Wendler Zsuzsától a tisztes helytállás is már komoly teljesítmény volt és az ötödik helyen zárta a versenyt. 58 kg-ban Wendler Mónika állt a szőnyegre és érdekességként elmondható, hogy a tavalyi év junior világ és Európa-bajnokától szenvedett vereséget, de így is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

 

Eredmények: Szabadfogás 61 kg Üveges Csaba III. hely Női 53 kg Réczi Bianka III. hely 53 kg Wendler Zsuzsanna V. hely 58 kg Wendler Mónika III. hely Edző: Katona Géza és Takács János.

 

Meghívásos verseny Naszvad A szlovákiai Naszvad csapatával nagyon jó kapcsolatot ápol a Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztálya és kaptunk tőlük egy meghívást egy nemzetközi gyermek, diák, serdülő és junior versenyre. A moldáv, cseh, szlovák, horvát, lengyel, ukrán, román és magyar szakosztályok méretették meg magukat ezen az eseményen és kiváló tatabányai szereplésnek lehettünk tanúi. Gyermek korcsoportban Zóni Dániel, Kolecz Máté nagyszerű birkózással minden ellenfelét legyőzve állhatott a dobogó legmagasabb fokára, míg Balázs Bálint a döntőben nagy küzdelemmel vereséget szenvedve második, Tebele Marcell viszont kellemes meglepetésre harmadik lett a diák korosztályban. A kadettok között korengedménnyel induló serdülőink közül Gyürky Tibor a kiváló harmadik helyet szerezte meg, míg Lencse Sándor és Marton Márk szoros mérkőzéseken vereséget szenvedve sajnos nem jutottak az első hat közé. Eredmények: Gyermek kcs. 25 kg Zóni Dániel I. hely 33 kg Kolecz Máté I. hely Diák I. kcs. 40 kg Balázs Bálint II. hely 40 kg Tebele Marcell III. hely Serdülő kcs. 63 kg Gyürky Tibor III. hely Edző: Turák Pál

 

Junior kötöttfogású válogató – Kaposvár Hagyományosan Kaposváron rendezték a junior kötöttfogású birkózók számára az év első válogató versenyét, amelynek a tétje nem volt kisebb, mint a junior európa-bajnokságon való indulási jogának kivívása. Ezen a versenyen is a cseh válogatott, a szlovák válogatott és ukrán klubcsapatok birkózóival színvonalas mezőny jött össze. A Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztályának reménysége Árvai Márk számára így a tét rendkívül fontos volt. Első két mérkőzését cseh ellenfeleket győzött le, míg a döntőbe jutásért orosházi riválisával kellett megküzdenie. A mérkőzés alig több, mint egy perc alatt befejeződött, Márk technikai tusgyőzelme következtében, így már készülhetett a döntőre, ahol az FTC versenyzője Kovács Márk várt rá. Egy igazi taktikai küzdelemben okosan birkózva 2:0 arányba verte riválisát, így a dobogó tetejére állhatott és nagy lépést tett a válogatott meg kivívásáért. Eredmények: 60 kg Árvai Márk I. hely Edző: Katona Géza

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió