Nemrégiben az Európa Kupától visszalépés gondolatával foglalkozott anyagi okok miatt Hernádi László, a Tatai AC autóversenyzője, aztán a család segítségének köszönhetően mégis befejezheti az évadot. Csakhogy a néhány, kényszer miatt kihagyott futam miatt az aranyérem már elérhetetlen számára. (2012.09.08.)

Az olaszországi Gubbióban szerzett második helyével ismét versenybe szállt Hernádi László a FIA Challenge (Európa Kupa) hegyi gyorsasági versenysorozatának dobogós helyéért.
– A mostani viadalt megelőző teesdorfi szlalom verseny olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, noha korábban az anyagiak miatt szinte feladom az FIA Challenge-sorozatot, mégis elindulok az olasz versenyen – indokolta a változást Hernádi László, aki úgy fogalmazott: akár egy szenvedélyfüggő, nem bírta ki, hogy ne lépjen a gázpedálra egy újabb versenyen.
A tatai fiú kockáztatott, ami ezúttal bejött, hiszen az olasz futamon a harmadik, majd óvás után a második helyen zárt, így egy pontra megközelítette a jelenlegi összetett második olasz Bicciatot. A cseh Janik Vaclavot már nem lehet behozni, így az idén ő veszi át a győztesnek járó serleget, amelyet már ötször Hernádi László érdemelt ki. Ilyen az élet, az anyagiak minden számítást áthúzhatnak.
– Úgy látszik, az olaszok most szerencsét hoznak nekem, hiszen a két utolsó előtti futamot ők rendezték volna, de mindkét verseny elmarad, így már csak egy viadal van hátra, a németországi Mickhausenben. Bár nekem nem ez a kedvenc pályám, egy biztonságos versenyzéssel legalább a harmadik, kis szerencsével akár a második helyen is zárhatom az idei összetettet. Ez pedig nagy eredmény azok után, hogy anyagi nehézségeim miatt idén számos versenyt ki kellett hagynom. Szerencsére vetélytársaim is sokat hibáztak – értékelt szerényen Hernádi László.