Spartan Super verseny lesz a Vértesben

 
Jövő hét végén, június 9-10-én Várgesztesen rendezik az idei második magyarországi Spartan akadályfutó-versenyt, amelyen több mint nyolcezren állnak majd rajthoz. A Vértesben gyönyörű környezetben szombaton az úgynevezett Super távú eseményt rendezik, ez legalább 13 kilométert és 25 akadályt jelent, míg másnap Sprint távon (legalább 5 km, minimum 20 akadály) próbálhatják ki magukat a résztvevők, valamint mindkét napon rendeznek Kids versenyt a legkisebbek számára. (2018.05.29)

Spartan Várgesztes

A Super távjára már több, mint 5200 nevezés érkezett, ez új Spartan-rekord Magyarországon. A szervezők tájékoztatása szerint a verseny beleszámít a Közép-európai Regionális Bajnokságba, amely a versenyzői kategóriákban indulók számára fontos jelentőséggel bír. Az eseményekre egészen június 3-ig lehet online regisztrálni, ezután már csak a versenynapon.

Idén Magyarországon három helyszínen rendeznek Spartan futamokat, április közepén Nagykanizsán összesen több, mint 9000-en vettek részt a Sprinten, a Jótékonysági Sprinten és a Kids versenyeken. Várgesztest követően október 13-án és 14-én Miskolcon szerveznek Beast (minimum 20 km és 30 akadály), illetve Sprint versenyeket.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió