Barátságok érlelődnek a tatamin

 
A hagyományos nyári edzőtáborban, Veszprémben a tatai Aikido Alapítvány az idén már spanyol vendégeket is fogadott a Tatáról, Tatabányáról, Oroszlányból, Budapestről, Komlóról és a Szlovákiából érkező versenyzők mellett. (2013.08.28.)

A hagyományos nyári edzőtáborban, Veszprémben a tatai Aikido Alapítvány az idén már spanyol vendégeket is fogadott a Tatáról, Tatabányáról, Oroszlányból, Budapestről, Komlóról és a Szlovákiából érkező versenyzők mellett. (2013.08.28.)

 

Mint mindig, most is a szakmai továbbképzésen volt a hangsúly, azonban a tatamin már nemcsak a sportról szólt ez a néhány nap, igazi barátságok alakultak ki a táborozók között.

– A Tatai Atlétikai Club támogatásának köszönhetően az idén jóval többen, köztük sok tatai fiatal vehetett részt az egyhetes rendezvényen, ez azt jelenti, hogy munkánkat elismeri az egyesület, bíznak bennünk – nyilatkozta lapunknak Elsner László 6. danos mesteredző, aki az

tréningek során mindenki számára igyekezett egységesítve biztosítani a fejlődést, ezzel az Aikido Alapítvány szakmai színvonalát is. – Irigylésre méltó volt a tanulók fegyelmezett hozzáállása, a tábor jó hangulatát meghatározó baráti közösségek kialakulása ebben a néhány napban – emelte ki Elsner László a pozitív tapasztalatokat.

A mestert külön örömmel töltötte el, hogy évről évre egyre több gyermek jelentkezik az edzőtáborba. De nemcsak a napi négy edzésről szólt ez a hét, nem maradhattak el az ilyenkor szokásos kyu- és danvizsgák sem.

A 2. kyuban sikeresen ért célba Takács Gergely, Prigya Jutas, Fehér Adrián, Tóth Bence, az 1. kyuban Lőrincz Balázs, Szabó Gyula, Pécs Marek és Járosi László, a 3. danban Pál Szilárd, dr. Prigya Zsolt András és dr. Prigya Orsolya, a 4. danban pedig ifj. Elsner László.

A nyári szünetet követően szeptemberben ismét elkezdődnek az edzések Tatán a TAC tornacsarnokában. A felnőtteket hétfőn, szerdán és pénteken 19 órától 20.30-ig, a gyerekeket szombatonként 09.30-tól 11 óráig várja Elsner László.

Pécsváradi Andrea
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió